Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)
Az elveszett haza
helyek betöltésére, tehát nem szabad a döntéssel sokat várni. Ti tudjátok, hogy én másféle tervekben sántikálok. Nem kívánom elhagyni a fővárost. Nagybátyám és nagynéném is örülnek annak, hogy itt maradok. Most különösképpen, amikor már tudják, hogy nem él a szeretett fiuk. Ezért arra gondoltam, hogy amennyiben kettőtök közül valamelyik vállalná a munkát, megkérném édesanyám bátyját, a falu egyik elöljáróját, hogy legyen a segítségére.- Én vállalom! Nem megyek még haza. Egy kevés kis pénzt kereshetek, meg amúgy sem akarok szerb fennhatóság alá hazatérni - szólt gondolkodás nélkül András. László nem szólt. Gondolatai messze jártak. A szerb fennhatóságot akkor még nem vette túlságosan komolyan. Képzeletében egy pillanatra ugyan fölcsillant az ismeretlen hevesi táj, a dolgozó emberek sokasága, azonban gondolatai előterében a kis zalai szülőház állott. Mintha látná édesanyját, amint örömtől könnyes szemekkel rohan feléje a félig kinyitott ajtón, és sorolja az elmúlt esztendők fontos és kevésbé jelentős eseményeit. „Férjhez ment ám a Kepe Ilonka, a Jóska bátyánk meg most januárban meghalt”. János észrevette László mély lelki küzdelmét, ezért csak néhány másodperc után szólalt ismét meg:- Te András, aztán jól gondold ám meg a dolgot, nem szeretném, ha bármikor is engem hibáztatnál a döntésed miatt.- Eszem ágában sem lesz. Néhány hónapot dolgozom majd a te megyédben, aztán hazamegyek. Arra már hírük se lesz a szerbeknek. És te László, ugye te is csatlakozol? Együtt próbálunk szerencsét, ha már ennyi időt együtt eltöltöttünk - fordult reménykedve András Lászlóhoz.- Nem mondom, hogy nem tartanék szívesen veled, egy kis pénz nekem is jól jönne, azonban mégsem tehetem azt. Úgy érzem, hogy - bármi legyen is az ára - nekem a lehető leghamarabb haza kell mennem a szüléimhez. Azt sem tudom, élnek-e még vagy már meghaltak szegények.- Ne legyél már ilyen anyámasszony katonája. Megírjuk haza, hogy másképpen adódott a sorsunk, és bizonyára megértenek bennünket. Ha már eddig is nélkülöztek bennünket, kibírják még néhány hónapig. A nyáron meg amúgy is haza megyünk, legalább látogatóba. Ott is javul majd csak a helyzet, és a megélhetési viszonyok is bizonyára megváltoznak. Ilyen körülmények között 19
