Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

A nagy vesztes

- Köszönöm, hogy ennyire szerettek engem - mondta László könnyezve. - Még ha nem is tudok élni vele, akkor is nagyon jólesett meghívásotokat hallani.- Miért nem tudni élni? - kérdezte Jože, a veje.- Nézzétek, én már csak itt szoktam meg az életet. Másutt nehezen tudnék beilleszkedni az új környezetbe. Ti azonban sűrűbben jöhettek ezentúl, és azzal nagy örömet szereztek nekem - válaszolta László. Tovább nem kívánta magyarázni gondolatait. Számára ugyanis világos volt, hogy Nagykanizsa városi életébe már nehezen tudna beilleszkedni, hogy egyéb akadályokról ne is szóljon. Ami viszont Ilus leányát illeti, a mostanára már szinte teljesen elszlovénosodott közegbe semmi kedve nincs beépülni. Nem érez haragot a nem magyar ajkú polgártársai iránt, azonban úgy véli, hogy egy szlovén többségű város mégsem lehet az ő utolsó tartózkodási helye ezen a földön. Egyszer, még fiatalon, az élete tavaszán amúgy is olyan közeget választott lakhelyéül, amelyben később sok sanyargatás érte. Még egyszer valami hasonlóban nem kíván részesülni. Itt, ebben a faluban azért tudott megmaradni, mert ez a szülőföldje. Miután tényleges hazája elveszett, ez a kis terület jelenti már csak számára a hazát. Idegen környezetbe ő már nem való: sem a határon innen, és valószínűleg azon túl sem.

A délután során úgy alakult a helyzet, hogy csak a kis Pali és Ilusék két gyermeke, valamint a nagypapa maradtak a szobában. László hol az egyiktől, hol a másiktól kérdezett valamit. Csak a beszélgetés közben döbbent rá, hogy az unokái egymás között nem tudnak beszélgetni. Megpróbált kedveskedni nekik, vállalta a fordítást. Azt kívánta, hogy valamennyire megkedveljék egymást, hiszen a két fiú szinte egyidős és Helenca sem sokkal fiatalabb náluk.

Néhány perc próbálkozás után azonban minden törekvése kudarcot vallott. A két különböző környezetből és országból érkező fiatalok nem csak egymás nyelvét nem értették, hanem gondolatviláguk, értékrendjük is teljesen eltérő volt. Ilus gyermekei szlovén nyelven beszélgettek egymással valamiről, és nem nagyon kívántak közeledni Palikához. A nagykanizsai fiú mindezt nem vette jó néven, ezért sértődékennyé vált. Meg is kérdezte nagyapjától, hogy lehet az, hogy Ilus néni a gyermekeit nem tanította meg az anyanyelvére. László szomorúan csak a vállát vonogatta, feleletet nem tudott adni erre az őszinte kérdésre.

201