Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

A nagy vesztes

hogy végre megbecsüljék egymást a határ mentén élő népek. Mert eddig ennek esetleg csak a látszatát keltették, vagy még azt sem, de leginkább az ellenkezőjét cselekedték. Az egész csak képmutatás. Az biztos, hogy az egyszerű, magunkfajta ember csak megvan valahogy a másikkal, a tőle eltérő nyelvet beszélő emberrel, ha nem hergelik fel őt túlságosan. Sajnos, eddig itt leginkább az ellentétek szításának, a magyarság megcsúfolásának és gyalázásának lehettünk tanúi és a szenvedői. A magyarokat idáig csak rossz fényben próbálták bemutatni, mint akik mindenben, mindig a környékbeli népek rovására cselekedtek. Szégyenletes, hogy miket mondtak a magyarságról a hozzád hasonló fiataloknak, akikben ezután torz kép alakul ki rólunk. Ez pedig igazságtalanság! Én soha senkinek nem mondtam, hogy a szlovénok vagy bármelyik másik nép rossz nép. Becsületes emberek azok is, konkoly pedig minden búzában akad. Sajnos azonban sokszor félrevezették őket. Ezen a vidéken, itt a Mura-mentén is, a különböző okok miatt keletkező nehézségek, tragédiák magyarázatához mindig kellett és kell egy bűnbak. A bűnbakok itt a legtöbbször mi voltunk. Édes fiam, én ezután úgy gondolom, hogy manapság már nem kell a határokat ide-oda tologatni, mert az elmúlt ötven esztendőben anynyi minden történt, hogy azokat már igazságosan úgysem lehetne meghúzni. Hanem arra lenne szükség, hogy a magyarság itt ne szégyenkezzen, és ne érezze idegennek magát, és más se tekintsen bennünket furcsa jövevényeknek. Szabadon élhessen, dolgozhasson itt mindenki és tisztelhesse értékeit - magyarázta lelkesen László. Az értelmes unoka nagy érdeklődéssel, szájtátva hallgatta.- Nagypapa, maga nagyon okos ember. Annyi mindent tud, amit a városi emberek nem tudnak. Még a tanáraimtól se hallottam, hogy a kisebbségi magyarokról bármit mondtak volna. Diáktársaim furcsán néztek rám, amikor még elemi iskolás koromban a történelem óránál elmondtam, hogy az én nagyapám a szomszédos Muravidéken él. Többen nem akarták elhinni, hogy itt is élnek magyarok - mondta buzgón a fiú.- Én csak azt mondom, fiam, amire az élet megtanított. Soha nem hazudtam, sem érdekből, sem másképpen. Azt szeretném, ha ez a tulajdonságom elkísérne az életem végéig. Tudod, nagyon bánt engem a mi népünk szomorú sorsa. Nagyon fáj, hogy századunk történései ennyire mostoha sorsba vetettek bennünket. Azonban vésd jól a fejedbe, hogy mégis mindenekelőtt a jövő felé kell néz199