Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

A nagy vesztes

nem megvárta, hogy a hívők zöme elhagyja a templomot. Akkor óvatosan, két kezére támaszkodva felállt. Lassan kiment a temp­lomból. A hűvös levegő valószínűleg kedvezően hatott rá. Lassan elin­dult haza. Az egészségház mellett elhaladva arra gondolt, hogy bemegy egy pillanatra, és ha van ügyeletes orvos, elpanaszolja neki a szokatlan esetet. Mégis másképpen döntött, hiszen a beteg­könyve se volt nála. Anélkül meg nem szívesen fogadják manap­ság az embert. Otthon nagy meglepetés várta. Megjött Pali a kisebb fiával, akit ugyancsak Pálra kereszteltek. Tizenöt esztendős lehetett már a gyerek. Az idősebb fia katona volt. Kiss Pál szépen beilleszkedett a városi környezetbe. Önálló szabóműhelyt nem nyitott, pedig egy­kor az volt a legnagyobb vágya, azonban sikerült elhelyezkednie egy jól működő textilgyárban. Most már néhány esztendeje mun­kavezetőként dolgozik, és munkatársai nagyon megbecsülik. A felesége tanárnő, az egyik szakközépiskolában tanít. Jól megy a soruk, családi házat is építettek egy hangulatos utcában. Pali más ember volt, mint az édesapja. Nem törődött annyira a politikai dolgokkal, a közösség sorsával, inkább mókázni, szórakozni sze­retett. Szülőfaluja iránt se táplált különösebb érzelmeket, habár azt soha sem tagadta meg. Néhányszor haza is látogatott. Az életet annak hétköznapi valóságában fogta fel, elfogadott mindent úgy, ahogy a sors hozta. Mivel szerencséje volt az életben, különöseb­ben nehéz időszakot eddig nem kellett megélnie. Talán még a gyermekkori események, bátyjáról, Józsefről maradt emlékei vol­tak számára a megrázóbbak, utána nem történt az életében semmi különös.- Erre aztán nem számítottam! Édes gyermekeim, mennyire örü­lök, hogy végre láthatlak benneteket! A kis Palit csak azért isme­rem meg, mert szakasztott másod - csókolva köszöntötte László a fiát és az unokáját.- Úgy döntöttem, hogy egy-két napra eljövünk hozzád. Erzsébet otthon maradt, mert Zoltánt is szabadságra várjuk. Mi pedig Pali­kával nekivágtunk a zalai télnek.- Most pedig én hideg szobával várlak benneteket. Ugye kisfiam, milyen mostoha ember a te nagyapád? De ne ijedjetek meg. Mindjárt csinálok én itt olyan meleget, hogy a pokolban sincs an­nak párja - mondta László, és intett nekik, hogy kövessék. 196

Next

/
Oldalképek
Tartalom