Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

A nagy vesztes

László is elindult a mezei úton a másik parcellája felé, amely a mezőt átszelő patak túlsó oldalán terült el. Közben azon töprengett, hogy mennyire megalázó az egész. Őseitől örökölte ezt a földet, becsületesen megdolgozza, és folyton magyarázkodnia kell valakinek miatta. Ilyen események miatt különösképpen nagyon utálta a határt. Bárcsak határ ne lenne, sóhajtotta magában, akkor minden nép ezen a földön szabadon mozoghatna. Ott adózna és vásárolna, ahol kedve telnék, és ahol a lehetőségei engednék. így meg ismeretlen emberek, akik azt sem tudják, mi a dűlő neve, hatalmat gyakorolnak a szegény emberen.

Hazafelé menet eltökélte magában, hogy a jövő héten meglátogatja Marika leányát Lendvadedesen, és ha nem lesz rosszabb az időjárás, talán még Nagykanizsára is elutazik. Állítólag autóbuszszal mindössze másfél óra az út. Bizonyára nagyon meglepődnek majd, ha őt ott megpillantják. A gyors döntés azért született meg benne, mert úgy érezte, hogy ismét erőre kapott. Ugyanakkor azzal is számolt, hogy már korabeli ember, és ki tudja, hogy milyen meglepetést rejteget számára a holnap.

Másnap autóbusszal beutazott Lendvára. Gyalog is elbírta volna az út fáradalmait, de ha már egyszer közlekedik a helyi járat, miért ne venné azt igénybe az ember.

A belügyi osztályon sokan várakoztak. Abban az időszakban ugyanis be kellett jelentkezni, ha valaki Magyarországra akart utazni. Neki még útlevele sem volt. Egy jó óra múlva került sorra. Benyitott az ajtón, és elmondta, hogy mi járatban van. Magyarul szólt, de a fiatal hölgy jelezte, hogy nem érti ezt a nyelvet. Lászlótól megkérdezte, hogy kér-e tolmácsot, amire ő megrázta a fejét. Ismét megalázottnak és dühösnek érezte magát, és a legszívesebben sarkon fordult volna, de tudta, hogy abból megint csak neki lesz baja. Szaggatottan elmondta, hogy két-három napra Magyarországra szeretne utazni. A hölgy néhány másodpercig lapozott valamit az előtte heverő nagy füzetben, majd megkérdezte, hogy mi a neve. László válaszolt, mire ő beírta őt egy könyvbe, majd tájékoztatta, hogy mit kell tennie azért, hogy útlevelet kapjon. Közölte vele, hogy a legjobb esetben is tizenöt napot kell a dokumentumra várakozni. Természetesen a költségekre is felhívta figyelmét. László mindent tudomásul vett, és még aznap beszerezte a szükséges iratokat, meg fényképet is csináltatott a Simonka fény189