Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)
A nagy vesztes
számomra az a természetesen kötődő közösség egy gyönyörű medencében, amelyet én érzek és megélek, az a környezet, ahol kedves emberek élnek, ahol engem megértenek. Minden egyéb csak idegen föld! A hazát nem kell megérinteni, nem kell azt a térképen keresni, azt a lélek és a szív határozza meg. András egy ideig nem válaszolt. Magában újra meg újra azon csodálkozott, hogy mennyi értékes gondolat fér ennek az egyszerű falusi embernek a fejébe. Fiatal korában érzett némi irigységet barátjával, bajtársával szemben. Érettsége, bölcs gondolatai mellett a megfontoltságát, a nyugodtságát is valamennyire irigyelte. Ma már mindezt másképpen látja. Már csak e gondolatok miatt is megérte néhány napra a szülőfaluba látogatni, hiszen ameddig ezen a tájon Kiss László-féle emberek élnek, addig idáig terjed a magyar haza. Más szempontból az is ismételten felvetődött benne, hogy ilyen bölcs és körültekintő emberként miért maradt meg ebben a sanyargatott, elárvult közegben.- László, olyan szépen fogalmaztál, azonban téged itt már nem ért meg senki. Az utcán már többen szláv nyelven szóltak hozzám, és csak akkor váltottak egyesek magyar nyelvre, amikor látták, hogy egy szót sem értek a beszédből. Én bizony nem tudom ezt megérteni! A te alkalmazkodásodat sem, és ezt a sajátos állapotot sem. El sem tudnám mindezt fogadni - szólt határozottan András.- Az ember olyan lény, hogy még a legrosszabb körülményekhez is alkalmazkodik. Az idegen embert is elfogadja, ha hosszú ideig mellette él. Persze, mindannyian nem lehetünk ilyenek, én azonban már belenyugodtam a sorsomba. Igaz, többször bennem is felvetődik, hogy a Magyarországon élő két gyermekem valamelyikéhez költözzek, de igazából mégsem tudnám erre elszánni magamat. Az itt élő leányom férje szlovén ember. Nem lelkesedik túlságosan a magyarokért, de azért engem elfogad... Igaz, a magyarság sorskérdéseiről nem nagyon akar hallani.- És az itt élő unokáid beszélnek-e még magyarul ?- kérdezte András.- Értenek egy keveset, de beszélni sajnos már nem tudnak. Sokszor úgy érzem, hogy nem is akarnak. Talán szégyenük anyanyelvűket, mert a magyarságról eddig itt csak a legrosszabbat lehetett hallani. Ez nagymértékben ma is így van. Mi vagyunk az ezeréves elnyomók, mi vagyunk a fasiszták, akik a n. világháború alatt sanyargatták a muravidéki szlovén népet. Nem csodálom, hogy a 179
