Bence Lajos: Hazatérítő. Versek 1996 - 2006 (Lendva, 2006)

XX. századi tájképek

Utolsó fehér éjszakán

(69

Mi még csak úgy megvolnánk! - kitárul a kéz, az arc a földet kémleli, mint aki valamit keres majd fogódzónak, amolyan „nekünk már úgyis mindegy” alapon. Itt a feljövőknek is bealkonyul.

S míg elbíbelődünk a sáncban, őrszemnek sem egészen jók, s füstölgünk csak, mint kilőtt vagy kilövés utáni, mára berozsdált fegyverek, mint a tébolyult, ki az atomfelhő árnyékától remél oázist, csendes enyhelyet, végső pihenőt.

Sütkérezünk a csendben, az utolsó fehér, világossággal megvert éjszakán, míg török-, tatárdúlt honunk felől az atomfelhő is tovaszáll. Mert lesz itt olyan, de olyan vaksötét, éj-éjszaka, hogy örülhet, kinek nem adatott megélni, sem krónikázni