Bence Lajos: Vallani (Lendva, 2011)

*

átkok záporoznak ma is reánk.

De nem oly becses ma sem az irhánk, írjunk bár fűszálak hegyével, dércsípte ráncos delelő bogáncs élével, bánáti bánat-virágok ölelőöldöklő elszánt reményével, hogy a málló kövek látványa sem riaszt, mert túléli a gyertyafény a viaszt, s a kőből sem marad más, mint por és kövecske, szétporló mészből omló habarcs, kegyeske zsarnok hódítók megállás, megállni - a romtemplom, mint óriás kifeszülő lap, némán áll és vall szelekkel vajúdva csendesen rikoltoz - hit reményünk, remény hitünk - mindenben, miben hittünk, s míg szavunkra törve, dalunkat szánktól a halál el nem oldozza, omolva-bomolva bár oldozva-foldozva, s végül elorozva, ránk boruló egekkel, sötét fellegekkel: aracsos létünk agancsán fény világlik, nap nélkül is derül az ég.

52