Bence Lajos: Vallani (Lendva, 2011)
¥ úja, úja, újaéé, ihuj-ahajjj-ajaj! Tovább, tovább, előre! Lovaink sörényét nyesték viharszelek, villámok cikáztak, istennyila tombolt, hajtsd, űzd, vissza, s újra előre - buzgott bennünk mindig, s újra, s újra... De mindig visszajöttünk! Azt sem tudtuk hányat Írunk. Anyáink szemében könny csillant, asszonyaink kémlelő szeme leste a változást... Megjöttünk, ismét itthon... Hordóink már dohogtak, a poharak kimosva, magasra emelt kelyhünk - pogányos-szittya szentáldozásunk hátterében, földönfutó-kalandos életünk jelképei mögött ott keringőztek csókanépek elárvult csókos madarai, a csókák... (És most: most hajtsuk le fejünket?) 44
/
