Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)

I.

A forró napsütés elviselhetetlen volt. Délelőtt tíz órától délután háromig nem lehetett előjönni az árnyékból. A hűvös borospincében nagyon kellemes ilyenkor a pihenés. István gazda rendszerint szundikált az alkalmi heverőn, a két napszámos munkás kártyázott. Közben iszogattak. A gazda gondosan ügyelt arra, hogy a pénzért bérelt, szlovén ajkű legények a kelletténél több bort ne fogyasszanak. István húsz esztendős fia az ajtóküszöbre ült, úgy, hogy az egyik ajtótokot a hátával, a másikat a két lábfejével érintette, és bámult maga elé.

Csinos, barna legény volt Péter, és rendkívül okos. Rendszeresen lángésznek tartották őt a tanárai. Miután a vidék 1941 tavaszán viszszakerült Magyarországhoz, két évet a pesti egyetemen hallgatott, a rangos jogi karon. Nem volt könnyű bejutni a neves intézménybe, mint ahogy azt sem volt akkoriban egyszerű elérni, hogy a fiút az első lehetséges alkalommal ne sorozzák be katonának. Volt azonban Varga Istvánnak tekintélye a megyében, sőt a tágabb földrajzi térségben is. Részt vett 1919 tavaszán annak a körnek a szervezőmunkájában, amely a Kun Béla nevével fémjelzett bolsevista hatalom megdöntése céljából, szinte legkorábban a korabeli Magyarországon, „ellenforradalmi” megmozdulást kezdeményezett. Azon a régmúlt húsvéthétfőn csak néhány órára sikerült magukhoz ragadni az alsólendvai „ellenforradalmároknak” a hatalmat, azonban Varga István az esemény révén számos, országos és megyei szinten befolyásos emberrel teremtett akkor kapcsolatot. Akadt is belőle bőven baja az ún. Tanács-5