Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)

Reggelig nyomasztó gondolatokkal küszködött. Az előző este óta arra alig gondolt, hogy néhány óra múlva egy kilátástalan háborúba keveredett hadseregbe kell bevonulnia. Szinte várta, hogy a toronyóra elüsse a reggeli négyet, hogy nekilásson a készülődésnek, és minél távolabbra kerüljön a várostól. Úgy érezte, hogy menekülnie kell valamitől, leginkább talán saját maga otthoni léte elől. Nem aggódott amiatt, hogy az ismeretlenbe, a bizonytalanba, talán a dúló háború egyik legvéresebb harcterére kell menni.

Iszonyatos órák után végre bekövetkezett az indulás pillanata. Hamar elkészült, és elbúcsúzott a családtól. A szülők sírtak, Péter pedig csak komoran nézett maga elé. Kopogtak az ablakon. Az utcából hárman is behívót kaptak. A legények elindultak a vasútállomás felé, ami mintegy másfél kilométerre lehetett a hangulatos alsóutcától. A szülők, sőt a számosabb családokból többen is, elkísérték a bevonuló legényeket. A főutcán áthaladva a Klein-féle ház előtt is el kellett menni. Péter félve tekintett az utcára nyíló ablakokra, mert valamiért most nem kívánta látni Bertát. Nem is volt az ablakban senki, bár az egyik helyiségben világított a lámpa. A rácsos kapu ajtajában ott állt a leány kedvenc kutyája, a Farkas. Péter úgy érezte, hogy az állat szomorúan tekint feléje. Ugyan látja-e még valaha, kérdezte megában.

Az állomáson már sokan várakoztak. Az emberek csendben beszélgették, az asszonyok, többnyire édesanyák, sírtak. Péter tekintete gyorsan végigszaladt a mintegy negyven-ötven emberen. Mintha mégis várt volna valakire. Berta nem volt ott. Azonban melléjük lépett a kedves ismerős, Gábor Dávid plébános úr, aki elkísérte a plébániájából behívott néhány fiatalembert a vasútállomásra. Az egyik unokaöccse is köztük volt.- Dicsértessék a Jézus Krisztus, plébános úr! - köszönt illendőképpen Varga István - Nem gondoltam volna még a múltkor, hogy az én fiamat is elviszik - folytatta szomorúan. Érződött, hogy durvább szavakkal kívánt szólni, azonban a pap iránti tiszteletből gyorsan hangnemet változtatott. A hatalom emberei, a csendőrök is szemfülesen figyeltek mindenkit. Nem volt tanácsos bármit is egy felelőtlen kijelentéssel kockáztatni. Varga István ezt az elmúlt évtizedekben jól megtanulta.

29