Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)

- De kár, hogy nem kerültünk korábban ebbe a városba. Akkor már előbb is hallhattuk volna a tisztelendő úr buzdító és lelket melen­gető szavait. Mivel a vigadalomról is szó volt, ennyi komoly beszéd után elmesélem önöknek azt a kedves történetet, amelyet a minap a tanáriban a tősgyökeres helybéli rajztanár mesélt. Az egész tanári kar hangosan nevetett az anekdotán - váltott lazább hangnemre a fiatal tanárember.- A főtisztelendő úr társaságában talán mégsem kellene azzal elő­hozakodni, János - próbálta a tanárt lebeszélni tervéről a felesége.- Miattam aztán nyugodtan mondhatja. Nagyon szeretem a vicce­ket, és én is elmondtam már ma néhányat kedves vendéglátóinknak. Ugye így van, István bátyám - fordult biztató kérdésével a pap a gazdához, aki egyetértése jeléül nevetve biccentett.- Talán a szöveg minden részlete nem szalonképes, de ha már megemlítettem, mégis megosztom önökkel az anekdotát, hogy ma­guk is nevessenek egy jót. A mi jó istenünk megbocsátja ezt nekünk, hiszen tudja jól, hogy nem káromlásból teszem - kezdte mondókáját a tanár. - Hát az úgy történt, hogy a helyi henteshez betért a város egyik közismert fiatal naplopója, a Hoc Pali, majd a gazdag kínálatot fürkészve kérdezett a kedves Holavecz mészárostól egyet és mást. Kis idő elteltével, látszólag nagy komolysággal, ismételten a nálánál jóval idősebb emberhez fordult, és megkérdezte tőle, hogy van-e a hentesáru között sertéstüdő? A mészáros habozva válaszolt, hogy az most sajnos nincsen. Aztán a következő kérdés arra vonatkozott, hogy marhavelő akad-e, amire Holavecz már idegesebben mondta, hogy az sincsen. Erre még nagyobb komolysággal, a pulton levő egyik edényre figyelve kérdezte az akkorra már mogorva tekintetet tanúsí­tó mészáros-mestertől, hogy „van-e nyelve”, amire Holavecz egyből rávágta, hogy az bizony van. A hentes természetesen sertésnyelvre gondolt. Több se kellett a szórakozni kívánó legénynek, kapásból rá­vágta, hogy „akkor nyalja ki a fenekemet”. Erre aztán a legény rohant is ki a mészárszékből, fel a templom melletti ösvényen a plébánia felé, majd a várdomb alatt a Szentháromság-kápolna felé vezető útra kanyarodott. Holavecz hentes pedig mérhetetlen dühében felkapta a nagy disznóvágó baltát, és szikrázó szemekkel rohant a nála sokkal 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom