Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)
annak idején, Szombathelyről hazajövet, ott marad Iváncon a kedves családnál, ahová véletlenül betért éjszakai nyugovóra. Ott egy nagyon szép leánnyal találkozott, aki mellesleg hasonlított is Bertához. Ha ott maradt volna, akkor talán az édesapja most nem került volna ennyire kiszolgáltatott helyzetbe. Ki tudja? Miért éppen őt sújtja enynyire az Isten? A felvetődő kérdésekre válasz nem érkezett. Baktatott szomorúan az Alsó utcában, és amikor a Klein ház előtt ment el, akkor különleges nyomást érzett a mellkasában. A szíve szét akarta feszíteni szilárd, feszes mellkasát. Isten tudja hányadszor játszotta vissza gondolataiban az elmúlt évek, hónapok és a közelmúlt óráinak jeleneteit. Rövid időre, amikor az asszony és Kosa vitatkoztak, úgy érezte, hogy jobbra fordulhat a sorsa, aztán ismét beborult fölötte az ég. Mi lesz majd ma este, amikor elmegy Olgához? Mi lesz ennek az egésznek a vége? Amikor már közel volt a családi házhoz, gondolt egyet, és visszafordult. Úgy határozott, még mielőtt hazamegy, betér a templomba, és elmond a Szent Kereszt oltáránál egy imát. A zűrzavaros idők ellenére a templom ajtaja a gyönyörű barokk stílusú torony alatt nyitva volt. Péter belépett az isten házába, a keresztvíztartóba nyúlt, majd térdet hajtott és keresztet vetett. Csak azt követően nézett előre, a főoltár felé. A látvány, amely elébe tárult, megtorpantatta. Az alsólendvai római katolikus templom hajója nagy és hosszú, a főoltár legalább harmincöt-negyvenlépésnyire van a harangtorony alatti főbejárattól. A viszonylagos távolság miatt nem lehetett tisztán felismerni a főoltár mellett tartózkodó személyt. Azért sem persze, mivel az illető az ellenkező irányba nézett. Péter nem akart hinni a szemének, amikor az említett oltár előtt térdelő papban Gábor Dávidot vélte felismerni. Az illető testalkata, fejének tartása azonos volt Gáboréval. Hát nem halt volna meg, kérdezte magában a legény, vagy feltámadt, és megjelent most itt neki? Buzgón vallásos volt, azonban eddig az ilyesmit mégsem tudta elképzelni. Talán elérkezett az utolsó ítélet napja, villant fel benne egy pillanatra a gondolat. Félve, bizonytalanul lépegetett a templom belsejébe. Amikor a térdeplő személy meghallotta a lépéseket, felállt, keresztet vetett magára, és visszafordult a közeledő felé. Péter akkor már látta, hogy nem Gábor atya az illető, hanem egy másik pap, akit nem ismert. Az 211
