Zágorec-Csuka Judit: Gábor Zoltán festőművész portréja (Lendva, 2002)

Bevezető

Bevezető

A lendvai születésű festőművészek közül egyedi jelenség Gábor Zoltán, aki jelenleg Zágrábban él. Stílusa mára egyedinek mondható, nem tart rokonságot más művészek stílusával. Életszemlélete, világnézete is épp oly rokontalan, mint a stílusa, de mint ember, humán beállítottságú és rokonszenves, teli lélektani rejtelmekkel.

Művészete szimbolikus, de megmarad a realista talajon, lírai freskói monumentálisak. Gábor Zoltán művészetének elemzése, irodalmi bemutatása is rendkívül bonyolult. A mester jellemének és művészetének a megértése is módfelett nehéz, mert egy szenvedő egyénről van szó, nem egy átlagemberről, aki elfogadja a világ dolgait olyannak, amilyenek.

Gábor Zoltán művészetét, emberi, alkotói problémáit teljes egészében nem tudom feltárni, de életének, gondolatainak a töredékeit foszlányaiban mégis megpróbáltam az olvasó elé tárni. Talán így közelebb kerül a kitűnő művész a közönségéhez. Gábor Zoltán több műfajt művelő festőművész. Freskói több évtizede díszítik Lendva jelentős intézményeit.

Festményein egyszerre van jelen a groteszk látásmód és a jelképeiben feloldódó szabadságvágy. Képein érezhető az elsajátított szakma tisztelete és a szabályok felrúgása, a teljességre való törekvés és a fragmentumszerű motívumok felhasználása. Az

örökös harc az ember méltóságának a megtartásáért, az élet fonákságainak a feltárása, új utak keresése - ez mind jelen van Gábor Zoltán alkotásaiban.

Ha a művészre gondolok, több kép sejlik fel róla bennem. Az egyik, amikor művésztelepekre jár, s ahol ihletei testet öltenek. A másik, amikor szűk kis konyhájában festeget, vagy unokájára vigyáz. Rajzot már nem tanít, de segíti a pályakezdő tehetséges fiatalokat. A korábban nagy kedvvel művelt rajzterápia, mellyel az elveszett embereken kívánt segíteni, szintén a múlté. Idős korára is megmaradt fiatalos gondolkodásmódja, a világ dolgai iránt ma is nagy érdeklődést tanúsít. Mindent hivatástudatból tesz, nem tolakodóan, s még kevésbé kihívó módon. Távol áll tőle az agresszivitás minden formája.

Élete alkonyán is alkot, egy táskányi ecset a poggyásza, ha Lendvára jön. Kórházi ágyából felkelve felhívja barátait, szavai mindig reményt sugallnak. Alkotás közben találja meg igazi önmagát. Olyan út az övé, melyre érdemes figyelni. Túl van már az élet igazi megpróbáltatásain. Nem panaszkodik, pedig megtehetné. Kritikus önmagához és környezetéhez, de véletlenül sem tudna megbántani senkit. Ragaszkodik az ötleteihez, önmagához, már régen tudja: mi a jó és mi a rossz.

Nem volt szándékom valamiféle szám17