Zágorec-Csuka Judit: Gábor Zoltán festőművész portréja (Lendva, 2002)

Részletek Gábor Zoltán prózai műveiből

Nem szeretem a vonatot,

Mindig csak bajban vontatott:

Mikor először utaztam,

Kalapomat is elhagytam.

Kihajoltam az ablakba,

S a fejemről a szél lakapta.

(részlet)

A Cifra botomat is együtt faragtuk. Ez 1943-ban történt. A Lendvahegyre mentünk, „kalandozni”. Anyám egy szatyorba uzsonnát csomagolt kettőnk részére. Én hozzáraktam a vázlatfüzetemet, s elindultunk a Szentháromság felé, természetesen az ún. Középső temetőn keresztül. Aznap nem sokat rajzoltam, habár „divatban volt” a szabad természetben alkotni. Sokat sétáltunk, „marháskodtunk” is nagyokat, a lármafa közelében két szép mogyorófavesszőt vágtunk, és ki-ki a magáét elkezdte ékesíteni. Késő este lett, mire hazaértünk: Lajos már másnap hozta a verset. Édesanyámnak is elszavalta, azaz felolvasta.

Paraszt voltam, mikor faragtam:

Jövő kazlát magasba raktam.

Napos hegyek ragyogó tája

Szórt kincsét kacagva rája.

(részlet)

1961-ben megjelent Versek című kötetében azt olvashatjuk, hogy A rétháti cser alatt című művét 1943-ban közölte a Kalangya, 1945-ben a Magyar Szó, 1960-ban a Népújság is. Jól emlékszem, Vlaj nagy örömmel, mondhatnám, túlhevülten jött hozzám 1945 egyik délutánján, az újvidéki Magyar Szót lobogtatva kezében. Izgatottnak látszott. Ezt a Magyar Szóban megjelent cikk okozta: „Szólalj meg, költő” címmel, azt hiszem, Herceg János tollából keletkezett az írás, amelyben Vlaj Lajost „kereste”, megjelentette A réthatári cser alatt című Vlajgyöngyszemet.

Kinézek, mint egy ablakon A réthatári cser alól,

A síknak ködös távolán A nyár millió hangja szól.

(részlet)

136