Török Károlyné Miszori Marianna (szerk.): Virággal ékes. A népi bútorfestés hagyományai (Zalaegerszeg, 2012)
Rigó Csaba Zala Megyei Kormányhivatal kormánymegbízott: Előszó
Előszó Megtiszteltetés számomra, hogy előszavát jegyezhetem annak a kiadványnak, amely a magyar díszítőművészet egyik legszebb eszközét, a bútorfestés ősi mesterségét okító tábor mozzanatait mutatja be. Az emberiség ősidők óta vonzódik a széphez, régészeti feltárások bizonyították, hogy elődeink is próbálták szebbé tenni közvetlen környezetüket. A magyar népi bútorfestés nyomai több évszázadra viszszavezethetőek, a Kárpát-medence lakói a körülöttük lévő használati tárgyakat, ami esetünkben fontos - a bútoraikat, festették és díszítették. így kerültek a vidékenként különböző paraszti házakba a szintén változatos formájú, színezésű ládák, ágyak, állótálasok, tékák és kendőszegek, és az egyéb használati eszközök, amelyeket sajnos ma már egyre inkább csak falumúzeumokban látni. Ezekből a régi, elfeledettnek hitt életképekből hoznak vissza néhány pillanatot a tábor alkotói által elkészített remekművek. Szükségünk is van a visszatekintésre, hiszen közös múltunk örökség, amelyet meg kell becsülni, és értékrendszerünk legfelső polcára téve mindennap rá kell pillantani. Fáy Aladár huszadik századi magyar festő, grafikus, képzőművész alábbi szavaival kívánom, hogy olyan örömmel forgassák ezt a kiadványt, amilyennel a táborlakók dolgoztak alkotásaikon. „A díszítőösztön egy természetes, lelki, ősi szükséglet. Szándéka a szépítés, a hasznos egyesítése a kellemessel, a célszerűnek megtoldása aránnyal, ütemmel, élénkséggel, hogy ne csak a test szükségletét szolgálja, hanem a lélek igényét is kielégítse, s ezzel kellemessé tegye az élet medrét, mint az ősi munkadal, a munka ütemét. ” Zala Megyei Kormányhivatal kormánymegbízott 7
