Török Károlyné Miszori Marianna (szerk.): Virággal ékes. A népi bútorfestés hagyományai (Zalaegerszeg, 2012)
Festett bútorok
A népi bútorfestés kifejezés önmagában hordozza értelmét, miszerint a házban használatos bútorok díszítő szándékkal történő festéséről van szó. Természetesen ezek a festett bútorok nem azonosak a mai, XXI. századbeli bútorzatunkkal. A régi, múlt századbeli paraszti ház bútorzata az akkori életformának felelt meg. A bútorok mindegyike a háziak szolgálatára volt. A leggyakrabban a széket festették meg. A festett kontyos szék Kontyos széknek hívták, mely jelentéstartalommal bírt. A szék háttámlájának csúcsa a kontyot viselő asszony fejét ábrázolta, innen is lett a neve kontyos szék, vagy másképpen beszélő szék. S, hogy mitől lett beszélő? Az elhelyezéséről. Ugyanis a házba belépő vendég számára fontos információt árult el a székek egymás melletti elhelyezkedése. Ha a székek „kontyai” egymás mellett álltak, úgy teljes békesség uralkodott a házban, ám amennyiben a székek kontyai egymással szembe helyezkedve lettek fordítva, akkor bizony valami ellentét, vagy harag volt a ház ura és asszonya között, amely a vendéggel tudatta, hogy mielőbb illik eltávoznia. A szék zöld, kék, vagy barna, esetleg mélybordó alapszínére festett minta többféle lehetett. Volt, amikor keretet, körvonalat festettek a háttámlára és az ülőrészre, ám gyakran enélkül virágozták ki. A ráfestett virágok, életfák tulipánból, vagy szívből, de sok esetben vázából, kancsóból „nőttek” ki. Gyakran festették a székekre azt az évszámot, amely évben készült, vagy a monogramját annak a személynek, akié lett. Az asztal A ház talán legfontosabb bútordarabját is festették, az asztalt. Híres volt az úgynevezett kamarásasztal, mely az étkezésen kívül tárolásra is szolgált. Hatalmas fiókkal rendelkezett, melybe a kenyérruhába becsomagolt házikenyér is elfért. De ebben tartották az evőeszközöket, konyhai eszközöket, abroszokat is. A festett asztal színe megegyezett a körülötte lévő székekével. A nagy asztallapot lehetett igazán mintázni, itt is keretbe, vagy anélkül kerültek fel a virág és növényminták, indák, tulipánok, rózsák, szegfűminták, életfák, szívek. Gyakran festették sarkosan, vagyis az asztal négy sarkába a mintákat, ezek különbözőek és azonosak is lehettek, vagy átlósan megegyező mintázatúak. Az állótálas A konyhai berendezés fontos része volt a tárolásra szolgáló állótálas. A felső rész, a későbbi kredenc - hez is hasonlóan a tányérokat, poharakat, az alatta levő két fiók az evőeszközöket tartalmazta. Az alsó részben, melynek két ajtaja volt a nagyobb edények voltak. Manapság e bútort a konyhai szekrénysorok váltották fel. A rakodó polcokat és hókokat is tartalmazó tálasnak az elejét, vagyis a bútor frontrészét látták el virágmotívumokkal. Itt, mivel keskenyebb részeket is kellett festeni, gyakoriak voltak a folytonosságot kifejező minták, sok- sok levelet, apró virágot ábrázoló hullámos szár, vonal, melyet indákkal, spirálokkal tarkítottak. Gyakori volt, hogy rákerült a festett tálasra a háziasszony monogramja valamint a készítés évszáma. A hangsúlyos minta dupla ajtókra került, általában életfa minta, mely a családot, az egységet szimbolizálta. A szekrény Ritkábban került sor a tiszta szoba nagyméretű kétajtós szekrényeinek a megfestésére, kivirágozására. Általában egy, vagy esetleg kettő szekrény tartozott egy paraszti házban a szobai berendezés közé. A ruhák, fehérneműk, szőttesek, len- és kendervászonból készült lepedők, törölközők, ágyruhák tárolódtak itt. A nagyméretű bútor festésekor általában a részekre osztást, vagyis a kazettás festés módszerét alkalmazták. Az egymástól elkülönülő kazetták különböző és azonos színes virág, vagy életfa mintákat is tartalmazhattak. A nagy felület lehetőséget adott arra, hogy akár minden családtag ábrázolva legyen virágmotívum formájában. 22
