Horváth Ferenc: A lendvai labdarúgás 100 éve - Lendavski zvezki 18. (Lendva, 2004)

A döntőbe jutás

pedig Šiftar és az utolsó percben Terek gól­jának köszönhetően beállt a végeredmény. A bajnokságban akkor sem hiányzott a botrány, így például a Nafta ptuji vendég­­szereplésén a hazai rajongók egy része nem tudta elviselni csapatuk vesztésre állását, a Nafta 5:2-es vezetésnél szerzett gólját les­nek ítélték meg, s berohantak a pályára, ezért a bíró a mérkőzést 14 perccel a vége előtt félbeszakította. A következő bajnokságban, 1953 őszén az első szlovén liga ismét keleti és nyugati cso­portra volt osztva, 8-8 csapattal. A lendvai közönség a bajnokság kezdete előtt a Sobota (1:2) és a Tekstilac Varaždin (0:3) elleni ve­reség miatt rosszat sejtett, s a nyitón elszen­vedett 5:3-as vereség a Rudar Trbovlje ellen megerősítette a közönség aggályait. Szeren­csére csak rövid időre, hiszen mintha a játé­kosok a kritikára vártak volna, ugyanis a baj­nokság végéig veretlenek maradtak, s a te­let a tabella legelőkelőbb helyén töltötték. Az első helyet - mint ahogy ez az 1954 ja­nuárjában megrendezett közgyűlésen el­hangzott - sokkal szilárdabban birtokolhat­ták volna, ha a lendvaiaknak sikerül legyőz­niük a Kovinart és az Aluminijt. A vezetőség az utánpótlás nevelésére változatlanul kevés figyelmet fordított. Anyagi gondokkal küsz­ködve a második csapat megszűnt, így sok fiatal tehetség nem kapott játéklehetőséget, elveszítve edzéslátogatási kedvét is. Pedig a beavatottak szerint a második csapat szerep­lése a körzeti ligában jót tett volna a csapat­nak. Štefan Vidaknak köszönhetően a pionír csapat működött egyetlenként az összes utánpótlás közül, ők 12 mérkőzésen léptek pályára. A közgyűlésen megfogalmaztak egy levelet, amelyet a szövetségnek címeztek: ebben kifogásolták azt, hogy a szlovén klu-grenak priokus predhodnega poraza ostal. Nafta je na domačem igrišču prikazala še eno izredno dobro igro, in sicer v pokalni tekmi, ko je s 4:2 nepričakovano porazila mariborskega Železničarja. Mariborčani, ki so veljali za veliko boljšo ekipo, so ob pol­času vodili z 2:0, vendar je dve minuti pred koncem tekme mladi Pinter uspel izenačiti, v podaljšku pa sta po en gol zadela še Šiftar in Terek. Med prvenstvom tudi tokrat ni šlo brez škandalov. Tako je bilo na primer na Ptuju, ko del domačih navijačev ni moglo prenesti poraza svojega moštva. Gol, s katerim je Nafta dosegla rezultat 5:2, so presodili kot gol iz prehitka, navijači so ob tem planili na igrišče, sodnik pa je 14 minut pred koncem prekinil tekmo. V naslednjem prvenstvu jeseni 1953 je prva slovenska liga s po 8 ekipami znova bila razdeljena na vzhodno in zahodno sku­pino. Lendavsko občinstvo je zaradi porazov proti Soboti (1:2) in Tekstilcu Varaždin (0:3) že na začetku prvenstva pričakovalo naj­slabše, poraz 5:3 z otvoritvene tekme proti Rudarju iz Trbovelj pa je njihove slutnje po­trdil. K sreči le za kratek čas. Kazalo je nam­reč, da so igralci potrebovali le nekaj ostrih kritik, kajti do konca prvenstva niso več iz­gubili nobene tekme in so zimo “preživeli" na najelitnejšem mestu tabele. Doseženo prvo mesto - kot so to povedali na zboru januarja 1954 - bi lahko bilo še trdnejše, če bi premagali tudi Kovinarja in Aluminij. S podmladkom se vodstvo kluba tudi tokrat ni veliko ukvarjalo. Zaradi finančnih težav je razpadlo drugo moštvo, s tem pa je veliko mladih talentov izgubilo priložnost za igro. Ljudje so ob tem menili, da bi sodelovanje druge ekipe v okrožni ligi bilo v veliko po-37

Next

/
Oldalképek
Tartalom