Kerecsényi Edit: Hetési női viselet és hímzések a Muraszombati Múzeum gyűjteményében (Zalaegerszeg, 1999)
Jegyzetek
JEGYZETEK 1. Ezúton is köszönetét mondok a muraszombati múzeum igazgatóságának és Nataša Konestabo múzeológusnak, a néprajzi gyűjtemény kezelőjének, hogy lehetővé tették és elősegítették hosszadalmas kutatásaimat, munkatársaimnak a műhelyrajzok elkészítését, a fényképezést, végül e tanulmány közzétételét. 2. Az elkészített kéziratot szombathelyi néprajzos kolléganőm, Mukicsné Kozár Mária fordította nagy gonddal szlovén nyelvre, mely a muraszombati múzeum 1998. évi évkönyvében jelent meg. Köszönet érte. 3. Csapody Csaba: 1933., M. Kozár Mária: 1994. 100-102. 4. A népi tudat felfogása sem egységes Hetés kiterjedésének megítélésében. A helyi lakosság többsége úgy véli - az iskolában az idősebbek azt tanulták - hogy a dobronaki anyaegyházhoz tartozó falvak, vagy a - háza végződésű települések tartoznak Hetéshez. A tények azonban - az itt közzétett viseleti anyag sem - nem ezt igazolják. 5. Amint a mellékelt adatközlések, hivatkozások bizonyítják, ez számos esetben sikerült is, hála a lendvavidéki magyarság kitűnő emlékezetének, segítőkészségének. A kiegészítő adatgyűjtéseket 1989 és 1995 között végeztem. Köszönet illeti a lendvavidéki lakosságot, mely szinte mindig nyitott ajtóval, megértéssel fogadott és gyakran a munkáját félretéve, türelmesen válaszolgatott kérdéseimre, majd gyakran oda is ajándékozta a még megmaradt viseleti és egyéb múzeális értékeket a lendvai Vármúzeumnak. 6. Különösen a szálszámolásos: „bujtatásos” hímzés - főleg a férfi inghímzések - jelentősek. A női viseletben e technikával csupán a mellévarrott, „bokrosujjú” ingek kézelőjén valamint a kontypántlikák végén találkozunk. A színes gyapjúval varrt női kötényhímzés is csak e vidékre jellemző. 7. A nagykanizsai Thúry György Múzeum több száz fehérhímzést őriz Zala megyéből. 8. Kocsisné Koszorús Anikó hímző Népi Iparművész, Konrád Lajos Népi Iparművész, Pulai Lászlóné Népi Iparművész, Takács Zsuzsánna, a Népművészet Ifjú Mestere, Török Eta hímző Népi Iparművész. A felvételeket Berentés Tamás készítette. 9. Kerecsényi Edit: 1982. 253-257. A Zala megyei horvát falvakban még az 1960-as években is több hasonló szabású „flajdankát” tudtam vásárolni. A Csáktornyái vármúzeumban szintén őriznek hasonló „robacá”-kat (91. és 280. leltári szám alatt). Az utóbbi években a lendvai Vármúzeum részére is sikerült „kiklinyt” szereznünk a kapcai Juretics Katalin hagyatékából. 10. Bellosics Bálint: 1903. 277. 11. Kerecsényi Edit: 1975. 1-28. rajzos tábla, 5-6. 12. Már az 1960-as években találtam ilyen szögletes lyukakkal kivarrott vállkendőket a Néprajzi Múzeumban (lelt.sz. 134.162.) Alsólendváról és a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban (lelt. sz. 51.08.10) Szíjártóházáról. Kerecsényi 1975. 28. és 23-24., 54. rajzos táblák, 118. Mivel a Vas megye népművészete című kötetben (lásd bibliográfia) találtam egy hasonló, a felvidéki vagdalásos lepedőbetétekről átvett szögletes lyukhímzésű kendővéget ábrázoló fényképet (247. kép), felkerestem a tanulmány szerzőjét, Horváth Teréziát, a Néprajzi Múzeum textilgyűjteményének kitűnő munkatársát, s konzultáltam vele. O úgy véli, hogy a XVIII. században Nyugat-Dunántúlon elterjedt vagdalásos technika Lendva vidékén is kedvelt volt, sőt a gyorsan terjedő újabb divatú kerek lyukhímzések térhódításával egyidejűleg az is maradt. - Csak a színes gyári vállkendők elterjedése után merülhetett feledésbe. 13. Szente Arnold: 1894. 64., lásd még Varga Sándor: 1994. A zsidók története a lendvai „községben” 1773— 1944 14. Bellosics Bálint: 1903. 274-275., 1910. 203. A nagykanizsai Thúry György Múzeum helytörténeti és néprajzi gyűjteménye számos, a kötények hímzőfonalához hasonló színes gyapjúval kivarrt, az 1860-1890 közötti évek valamelyikével datált kézimunka mintakendőt őriz. Majdnem valamennyit iskolás leánykák hímezték Nagykanizsán és környékén. A lendvai Vármúzeum is őriz hasonlót. 15. A XIX. század elejétől nyomon követhetjük a paraszt nők azon törekvését, hogypruszlikjuk minél szebb, gazdagabban díszített legyen. Kresz Mária: 1956., Varga Sándor: 1994. Utóbbi számos zsidó kereskedőt, szatócsot, szabót, varrónőt sorol fel, akik zömmel 1875 és 1890 között telepedtek le Lendván és környékén. 16. A dolmány viselete élénken él még az idős asszonyok emlékezetében. Petesházán például még ma is úgy emlegetik Szőke Katalint, mint a leghíresebb „dómányvaru” asszonyt, noha módos volt. 17. A Vármúzeum 86.41.7. lelt. sz. pacsájának leírása: Fehér gyolcs lepelruha két hosszanü oldalán épszéllel, két végén pedig keskeny fehér lapos- és lyukhímzéses futómintával. E két szél végig enyhén cakkozott és „likszélre” huroköltéssel szegett. Hossza 120 cm, szélessége 105 cm. Az ajándékozó szerint Magyar Orzséé volt, aki 1867 táján ment férjhez Lakosban és 1921-ben, körülbelül 70 éves korában halt meg. ...„ez vetőit pacsa vöt... Itt csak néhány öregasszony tudott pacsát vetni, mint ahogy gatyát leszedni se tudott mindenki. A pacsa alatt vót a fakonty meg a főkötü, a pacsát meg lekötték a fejikön cifra selövikendüvel, ollan pacsakötü selömkendüve. Fejkötü fűzűje is vót sok, de a Jézus Knsztus tudja, hogy hová tették...” (Bánutai Józsefné, 83 éves, Felsőlakos) 18. A Vármúzeum 89.5.2.lelt.sz. leírókartonja szövegének részlete: Asszonyi fejrevaló „pacsa” Fehér, két oldalán épszeles gyolcskendő, melynek két végét fehér pamutfonállal 6,5 és 6,7 cm szélességben egymástól eltérő futómintával hímezték ki. Uralkodó öltések: lyukhímzés, laposöltés, száröltés. A kendő mindkét végét cakkozott huroköltés és lyuksor szegélyezi. Viseltes. Hossza 129 cm, szélessége 139,5 cm. 19. Juretics Katalin anyósának 1894-es tulipános ládájából Kapcán két fakonty is előkerült: egy agyonhasznált s egy új, melyet a temetésére csináltatott egykor. (Lendva Vármúzeum 95.4.87 és 95.4.88. lelt. sz.) Kerecsényi 1997. 18
