Kerecsényi Edit: Hetési női viselet és hímzések a Muraszombati Múzeum gyűjteményében (Zalaegerszeg, 1999)
Zárszó
A két konlypántlika motívumai és annak szerkezete tömöttségben és színben egyaránt a mellévarrott ujjú ingek kézelőinek hímzéséhez hasonlítanak. (V.-VI. rajz) Valószínű, hogy ugyanazon hímzőasszonyok munkái. A kontypántlika alkalmazásáról, a fejkötőbe való befűzéséről a még élő utódok már csak elvétve tudtak megbízható tájékoztatást adni. Kitűnő emlékezőtehetséggel megáldott adatközlőim (Horváth Anna 80 éves és Vida Ilonka 73 éves), akik leánykorukban gyakran segítkeztek nagyanyjuk hajának fésülésében és kontyuk felvarrásában, kasmír fejkötőjüknek a fakontyhoz rögzítésében, megpróbálták e hetenként megismételt tevékenység rekonstruálását. Vida Ilonka volt a „fodrász”, akit Anna néni minduntalan tanácsokkal látott el. A „kontyos asszony” szerepére - arra alkalmas, sima haja miatt - Császár Ilonkát kértem fel. Hosszú haját benedvesítették, majd régi szokás szerint hosszában és keresztben elválasztották, aztán kétoldalt, a fül fölött „bepöndörgették”. Ez bizony nehezen sikerült, mert Ilonka ápolt, gyakran mosott haja nem tapadt össze, minduntalan szétbomlott. Ezért csak nehezen tudták belekényszeríteni egy, a hajdani öregektől visszamaradt, üreges fakontyba19, majd ahhoz hozzávarrogatni. Végül valamelyik nagyanyától hátramaradt kasmír fejkötőbe belefűztek egy réges-régi kontypántlikát, aztán a fejkötőt is a hajra erősítették. A 48-51. képeken megfigyelhető a fakonty felvarrásának a módja. Végül a maga hímezte hetési öltözetet viselő Császár Ilonka kasmír fejkötőjén - utolsó mozzanatként - Vida Ilonka „csatra” kötötte a kontypántlikát. A kapcai Juretics Katalin hagyatékából származó fakonty azóta bekerült a lendvai vármúzeum gyűjteményébe, (lelt. szám 95.4.88) Az agyonviselt, házi vászonnal bevont apró (alig 4,8 x4,5x2,8 cm nagyságú), üregesre formált, a hajkontynak a kívánt formát biztosító viseleti darabnak azért közlöm mégis a fényképét, mert tudomásom szerint minden muraszombati kasmír fejkötőből hiányzik ez a fontos kiegészítő. Téli gyapjúkesztyű Az E 41. sz. különleges téli ünneplő kesztyűt (54. kép) szintén a göntérházi Furján Rozika esküvőjére csináltatták 1880 táján. Piros gyapjúfonálból lapba, ujjak nélkül kötött egyujjas kesztyű, melyet kézzel varrtak össze. Kézelőjét öt fekete sáv cifrázza. Ez szegélyezi a hüvelykujjnál és a tenyérnél is. A kesztyűfej külső részére a csuklóig három sor apró, kék, fehér és sárga üveggyöngyöt öltögettek fekete cérnával. Bővebb adatokat sem készítéséről, sem más, effajta kesztyűk viselésének módjáról nem kaptam.Annyi bizonyos csak, hogy Rozika az 1910-es években még járt vele télen a templomba. Nyakra való gyöngysor Fonalakra fűzött 4 sor piros, fújt üveggyöngy (E 43). A fonalak végét fekete cérnával, durva öltésekkel színes szövetdarabkákhoz rögzítették, végül rózsaszínűre fakult, gyári szalagot varrtak hozzá. A gyöngyök töredezettek, a szalag pecsétfoltos. Hossza 44—45 cm, ebből a gyöngysor hossza 20 cm. E nyakék is Gerencsér Rozália hagyatékából származik, és állítólag 1910 táján egy búcsúban vásárolták. Régi fényképek és visszaemlékezések egyaránt tanúsítják, hogy Lendva vidékén már az 1880-as években is nagy becsben tartották a különféle gyöngysorokat. A leánykák választottak búcsúi keresztanyát, s amikor már felserdültek, vele mentek a vasvári, bucsuszentlászlói, bisztricei búcsúra, ahol kaptak egy-egy, kisebb vagy nagyobb szemű gyöngysort is ajándékba. A legszebbeket idős korukban leányuknak, unokájuknak vagy más kedves rokonuknak ajándékozták tovább. A muraszombati múzeum néprajzi gyűjteményében számos olyan női viseleti darab található még a lendvavidéki magyar falvakból, melyek az ifjabb nemzedékek divatáramlatainak változásait képviselik: géppel varrott, újabb szabású blúzok, ingek, kötények, mellénykék, kasmír-, szövet-, gyári- és kézzel kötött vállkendők, fejkendők, szoknyák stb. Ezekből helyenként adtam némi ízelítőt, de behatóbb ismertetésük külön tanulmányt igényelne. 17
