Kerecsényi Edit: Hetési női viselet és hímzések a Muraszombati Múzeum gyűjteményében (Zalaegerszeg, 1999)
Az egyes viseleti darabok elemzése
hossza a válltól 29 cm. Jól érződik rajta az a törekvés, hogy külleme a lehető legszínesebb, legdíszesebb legyen.15 E darabnál új típusú fonalak, fémszálas zsinórok, korábban szokatlan öltésmódok, szabásvonalak megjelenésének és alkalmazásának lehetünk tanúi. (Ezért is tartottam fontosnak szokatlanul részletes leírását.) Ugyanezen varrónő munkája lehet az a roppant hasonló mellényke is, amit a múzeum az E 500 sz. alatt őriz, s egy szlovén családtól vásárolt Lapsinán. E viseleti csoportnál kell még szólnunk az E 604. sz. „puruszli”-ról, melyet több mint egy nemzedékkel később az 1913-ban született petesházi Simon Rozália varratott magának a helybéli Szőke Katalinnal az 1930-as években. Ez egy fehér, gyári gyolcsból részekbe szabott, elől 6 gombbal záródó, géppel varrt, ujjatlan mellényke, „lájbi”, a két mell alatt, valamint a kar és a nyak vonala körül szorosan testre szabott, gyári fehérhímzéses csipkebetéttel. Viseltes, a két hónalj alatt egy-egy későbbi, hosszanti betoldás van. Bősége lent 84, hossza hátul a vállnál 35 cm. Téli kabátka, „dómány” A múlt század végének hetési téli viseletét főleg egy göntérházi kabátka képviseli (E 40). Szintén Furján Rozália kapta stafírungba 1880 táján. (41-42. kép) Helyi parasztvarrónő munkája.11’ A ruhadarabot tanulmányozva nyomon követhető a közízlésben zajló rohamos változás: a viselet polgárosodása, színesebbé tételére való törekvés. Ezúttal is új anyagok megjelenésének lehetünk tanúi: így a színes gyapjúszövetnek és bársonynak. A fehérhímzést, a pamutfonalat is mindinkább kiszorította a vékony, színes fonál és tért hódítottak az iskolában tanult új hímzések, mintaszerkesztés, moti vumkincs. A kabátka piros-fekete kockás gyapjúszövetből részekbe szabott, hosszú ujjú, testhezálló, derekához toldott, csípőre simuló fodorral. Hat mintázott, barnás gombbal gombolódik. Gallérja nincs. Széleit fekete bársonnyal szegélyezték, ebből készültek a kézelők is. Díszítése: a fekete szövetkockák egy részébe - még a kabátka bélelése előtt és a lehetőség szerint szimmetrikusan - fényes, vékony, piros, zöld, lila és sárga fonállal kisebb-nagyobb leveles-ágas virágokat hímeztek. Az alkalmazott technika lapos- és láncöltés, hurok- és száröltés. A deréktájon hátul, a derék vonalát kiemelő két gomb közötti hímzett virágot fekete zsinórozással is kihangsúlyozták. A kabátkát tisztítatlan tömésvattával és durva, köpper szövésű, kék-fehér sávos kelmével bélelték. Sokat viselt, erősen molyrágott, javítgatott. Hossza elől, a gombolásnál 34 cm, hátul 44 cm, a váll szélessége 35, a derék bősége 83 cm. A pacsa, „pacsa” A hetési asszonyok viseletének legjellegzetesebb, egyben legproblematikusabb darabja már a 19. század derekán is a pacsa nevű fehér vászon vagy gyolcs fejre való lepel volt, melyet a Bellosics és Gönczi által közölt egykori felvételeken is különféle módon láthatunk az asszonyokon. Ez a fejrevaló típus évszázadok óta ismert a Pannon-térségben és számos szerző foglalkozott eredetének, viselésének elemzésével. Sajnos, sem a hazai múzeumok, sem a muraszombati gyűjtemény nem őriz Hetés területéről egyetlen pacsát sem. Király Ferencnek, a lendvai Vármúzeum igazgatójának szerencsére sikerült 1975-ben egyet (lelt.sz.: 86.41.7) beszereznie.1' A Vármúzeum részére végzett gyűjtőútjaink során, midőn a muraszombati múzeum hetési viseleti darabjainak életét, múltját is kutattam már, számos, a pacsás viselettel kapcsolatos visszaemlékezést jegyeztem fel, melyek közül néhányat már közöltem. Ezúttal csak a petesházi Szórni Mária, született Gyuricza, (76 éves 1988-ban) visszaemlékezéseinek egy részét idézem, mivel beszélgetéseink hatására a vármúzeumnak adta a nagyanyjától örökölt, kitűnő állapotban megmaradt pacsát.18 Ez a darab tehát nem a muraszombati gyűjteményből való. Igaz, némi szerencsével Koren asszony is rátalálhatott volna, hisz ő is járt Szomiék házában. Úgy érzem, az ajándékozó negérdemli, hogy e kötetben is felidézzük emlékét az utókor számára. (43-44. kép) „Nálunk kontyos asszony vót a mama. Meghalt 1961-be, Szórni Katalin vót... Ottanpurrantós, purgyantós ünge vót, nagy és bodros, puffos ujjakkal. A kiézelüje, a mizlije szépen ki vót várva...szépen le vót rakva, kikeményítve, kivasalva és mikor mentek a templomba, úgy nézett ki, mint a harmonika.. Vót neki, nekünk is, sok darázsliépes (bujtatásos hímzésű) ruhánk is. Vót ott Gyertyánosban egy néma lány, Kepe Bözsi, az varrt a kontyos asszonyoknak darázsliépes ujjakat, néha egész üngöket is, kézzel mindent. 15
