Bellon Tibor (szerk.): Gyermekkorom faluja. Forgácsok Göncz János hetési képeiből, emlékeiből (Lendva, 2004)

Akik még a hajdinát is megúszták

Í^^^gyapámat sajnos nem ismertem. Akik ismerték úgy mesélték, vidám természetű, jókedvű ember volt a maga idejében. A faluban hosszú időn át ő töltötte be a bírói tisztséget. Sok anekdota, vidám történet kötődik nevéhez. Az egyik ilyen volt a „hajdinaúszás”, amit még napjainkban is hallani lehet a vidék falvaiban, ha petesháziakról esik szó.

A csentei hegyen egy Kisvőgynek nevezett területen volt szőlője és pincéje nagyapámnak. Egész életében szerette a barátokat és a jó bort. Ha egyedül volt a pincében, még az arra járó ismerősöket is behívta és megkínálta egy két pohár borral. Ezért a sok bor mindig elfogyott idő előtt, ritkán érte meg az új termést. Az egyik vasárnap délután itt borozgatott néhány sógor, koma, barát egészen naplementéig, amikor a hegy levének hatására kicsit bizonytalan léptekkel indultak hazafelé. Az idő már ősz felé járt, fehér köd ereszkedett a mezőre, összeolvadva egy virágzó hajdinatábla fehér virágaival. Az első látásra azt a látszatot keltette, mintha egy megáradt folyó állná útjukat. Kiöntött a Mura, mondogatták az emberek, mert hát pityókás fejjel mit is gondolhattak volna mást? Elhatározták, ha másképpen nem, hát úszva jutnak el hazáig. Jó úszó volt valamennyi, hiszen a Mura mellett születtek, és a Mura átúszása nem okozott gondot. Nagyapám a bírói hatalom birtokában kiadta a parancsot, hogy mindenki vetkőzzön. Az emberek levetkőzve, ruhájukat batyuba kötve a nyakukba akasztották, így gázoltak be a nem létező vízbe - a víznek vélt hajdinatáblába. A természet igencsak megtréfálta őket, mert víznek nyoma sem volt sehol.

Kicsit restellkedve folytatták útjukat hazafelé. Még útközben elhatározták, hogy otthon senkinek sem fogják elmesélni a történteket. Valakinek mégis eljárt a szája, mert a nagy titok kitudódott és hamarosan nemcsak a faluban, hanem a környék többi falvában is mesélgették, bosszantva a petesháziakat, hogyan úszták meg a hajdinát.

így volt, nem így volt, nem tudom, de igaz lehetett, mert a faluban sokan nem tűrik el, ha valaki megemlíti az esetet. A rokonok elbeszélgetéséből úgy tudom, a nagyapám tudta, hogy nem igazi víz volt előttük, de így akarta megtréfálni részeg barátait, akik elhitték, hogy itt az árvíz.