Bellon Tibor (szerk.): Gyermekkorom faluja. Forgácsok Göncz János hetési képeiből, emlékeiből (Lendva, 2004)
Falusi (dobronaki) parasztház
50 idékünk egyik büszkesége volt a szép szalmatetős, fordított parasztház. Volt is belőlük minden faluban jónéhány, amíg az idő vasfoga és az emberek hanyagsága el nem pusztította valamennyit. Aki ilyet látni akar, elutazhat Zalaegerszegre, ott van a híres falumúzeum. Ott van még néhány belőlük. 1904-ben fényképezték le ezt a házat, a fotója Budapesten, a Néprajzi Múzeumban található. Egyszer a Népújságban megjelent. Ott láttam, és eszembe jutott gyermekkorom faluja. Nálunk, Lendva környékén már keresve sem található, csupán egynéhány felújított borospince a Lendvahegyen, ezek is nagyon eldugott helyen állnak, csak hosszú keresgélés után lehet megtalálni néhányat belőlük. Elpusztult vidékünk valamikori gyöngyszeme a híres újtamási pincesor is. Az ilyen parasztház eleje szépen faragott deszkákkal volt díszítve. Közepén mindig kereszt alakú díszítés ékeskedett. Kétfelől szív- és különféle virágalakú, fűrésszel kivágott deszkák voltak láthatók, szépen, szimmetrikusan kialakítva. Némelyikük valóságos népművészeti remekműnek számított. A ház előtt, és azon az oldalon, ahol az ajtók nyílottak, tágas pitvar terpeszkedett végig a ház előtt, sőt még sok helyen az utcafronton is. Naponta söpörték, hogy mindig tiszta legyen. Elöl következett a nagyszoba. Itt lakott és aludt mindenki, de ha nagy volt a család, építettek egy kis szobát is - legtöbbször a fiatal házasok számára. A szobában nagy cserépkályha állott, amit a konyhából fűtöttek télnek idején. Ha az egyszer bemelegedett, még másnap is adta a meleget. A kályha körül pad volt, ide ülhettek a melegedni akaró fázósabb gyerekek és öregek. Elöl, az ablakok felől állt a nagy asztal, körülötte pad, itt étkezett a család. Minden családtagnak megvolt a kijelölt helye, mindig mindenki a saját helyére ült evés közben. A falon nagy páca (polc) függött, ide rakták fel a szép, színes tányérokat. Azokból csak nevezetes ünnepnapokon lehetett enni. Legtöbb szobán volt még a pitvar felől egy faráccsal ellátott vakablak, ide rakták az élelmiszereket, száraz kolbászt, túrót, füstölt húst. Bizony akkor még nem volt hűtőszekrény, de ez az ablak nem is fogyasztott aramot! Ezután következett a füstöskonyha. A tűzhelynek nem volt kéménye, így a füstöt már lehűtve eresztették a szabadba az ajtón keresztül, ami a közelben lévő padlásra vezető nyíláson távozott, így átjárva az egész padlást. Ide rakták a füstölni való szalonnát és oldalast. Itt elállt sokáig. Az ilyen konyhák elég kisméretűek voltak, mert a füst miatt a főzésen kívül másra nem is használták. A konyha mellett volt egy tálasnak nevezett, többrészes polc, ide rakták a fazekakat, a lábasedények födőjét, itt kevésbé fogta meg a füst. Ezután következett a kisszoba, ahol az ágyon kívül nem volt más, csak ruhásszekrény vagy tulipános láda. Ide tudtak elbújni a fiatalok (az új házasok) a kíváncsi szemek elől. Majd jött a kamra. Itt tartották a fontosabb élelmiszereket: lisztet, zsírt, savanyú káposztát, befőttes üvegeket és még másféle dolgot. A kenyér is itt volt, egy erre a célra fölállított kenyeres polcon. Nagyobb családoknál kulcsra volt zárva a kamraajtó, nehogy az éhes gyerekek ellophassák a kenyeret vagy valami más ennivalót. Az épület többi része már derékszögben állt a lakóházzal. Itt következett az istálló, utána a pajta, a szűrő. Ezután a pajta fia, ahová a széna és más téli etetnivaló volt berakva. Az istálló és a pajta nagysága attól függött, milyen gazdag volt a család. Ha a család módos volt, akkor ezek az épületek is tágasak voltak. Hátul állott a disznóól és a trágyadomb. A régi időben ezeket is közvetlenül az istálló előtt helyezték el. Ide tartozott még az árnyékszék, amit sok helyen reterátnak neveztek. Volt még kukoricagóré is az udvaron, de ha a kukorica elfért a padláson, akkor ez sem kellett. Régi fényképeken még látni lehet ezeket az épületeket az akkori szokások szerint fölállítva. Ma már változó világunkban elképzelhetetlen, szinte hihetetlen mindenki számára az akkori falusi élet. Egy korszak tűnt el nyomtalanul, ma már csak kevesen emlékeznek, akik látták, azok tudják csak, milyen volt a régi, elmúlt, letűnt idők világa. Az ablakokra csak nyáron tették fel a zsalugátereket, télire levették, helyére üvegablak került. Sok házon az udvar felőli utcai végén voltak vakablakok. Ezek kívül rácsosak voltak, belül passzentosan deszkalappal
