Bellon Tibor (szerk.): Gyermekkorom faluja. Forgácsok Göncz János hetési képeiből, emlékeiből (Lendva, 2004)
Favágás a Feketeerdőn
A föld keményre fagyott. Az égbolt is ólomszürke a nagy, sötét felhőktől. Már reggel elkezdett szállingózni apró pelyhekben a hó. Először ritkán, majd sűrűbben. Röviden fehérre varázsolta a tájat. Talán a gyerekek örülnek ma is legjobban az első hónak. A télnek is megvan a maga varázslatos szépsége, hiszen annyi mindent lehet játszani a hóban! A falusi emberek, akik minden télen az erdőn dolgoznak, elindulnak az erdő felé. Ahogy az őszi takarítás befejeződött, a fák lombja lehullott, kezdődhetett a favágás. így szerezte meg mindegyikük a család' egész évi tűzrevalóját. Még pár évvel ezelőtt, nem is olyan régen állott a Lendva- és a Ginya-patakok közötti területen a Nagyszálas. A Feketeerdő büszkesége volt ez, itt láttam a legnagyobb berekfákat. Volt még tölgy, kőrisfa, gyertyánfa, és a már azóta vidékünkről teljesen kipusztult szilfa (szíjfa) is nagy mennyiségben. Amikor a favágók megérkeztek a kijelölt helyre, először tüzet raktak. Egy kis melegedés után máris fejszecsapásoktól volt hangos az erdő. Hetek múlva, mikor az utolsó fa is kidőlt, kezdődhetett a fűrészelés, a fa földarabolása. Az értékes, nagy fatörzseket 4-5 méteres darabokra fűrészelték, így szállították lovas szekerekkel, szánokkal a közeli fűrésztelepekre vagy a vasútra. A kevésbé értékes darabokat tűzifának aprították fel. A fát mindig fejszével vágtuk. Ritukapát (irtókapa) is vittünk, a fát a tövénél kibontottuk, és onnan vágtuk ki fejszével. A töve nem maradhatott benn, különösen nem, hogy a föld fölött kiálljon. A kivágott fát télen szánon vittük haza. Négy rakonca tartotta a terhet, hogy le ne guruljon. Mikor raktuk fel az elfűrészelt hosszú fákat, az egyik oldalból a két rakoncát kivettük, ferdén s földtől a szánhoz erős rudakat támasztottunk, azon gurítottuk, feszítettük rudakkal fel a rönköt. Egy-egy fát két ember vágott ki. Az erdőre menet előtt elvittük a kovácshoz a fejszét, hogy élezze meg, mert csak éles fejszével ment könnyen a munka. Ha pofás volt a fejsze (azaz gyorsan vastagodott), azonnal vittük a kovácshoz, hogy vékonyítsa az élét. A Feketeerdő nagyon mély fekvésű, iszapos, vizes terület volt, sok ér hálózta be. Ezért a vágásnál az ereken gömbölyű fából alkalmi hidakat csináltunk, hogy könnyebben vihessük haza a terhet. Utána ezeket elbontottuk. A tűzifát előbb méteres darabokra fűrészelték, majd ölfának hasogatva méterbe rakták. A hasogatás után szebben össze lehetett rakni, előbb is száradt ki a fa. A gallyat és a törzsököt (a fák tövit) külön kupacokba rakták. Egymás között igazságosan elosztották. Ez ingyenesen a favágók tulajdona lett. Ha az erdész nem volt a közelben, a gallykupac közepébe bedugtak néhány értékesebb darabot, ügyesen betakarták apróbb gallyakkal. Legtöbbször sikerült is észrevétlenül hazaszállítani. Az ilyen ügyes emberek közé tartozott Pista bácsi is, akinek a nagy hó letörte az istállója tetejét. Pénze nem volt a javíttatásra, nem volt más hátra, befogta a két kis tehenet, elindult az erdőre megfelelő fát keresni. Messze igyekezett elkerülni a bánutai liniát, nehogy Tóth Ferenc erdésszel találkozzon. Szekerét megrakva indult már hazafelé, amikor az egyik fa mögül előlépett az erdész. Hangosan szidalmazni kezdte a tolvajt, bírósággal, börtönnel fenyegette. Mire az a legnagyobb lelki nyugalommal azt felelte: de hát, Tóth úr! Mire való ez a kemény hang? Vagy talán elfeledte kegyelmed, hogy két héttel ezelőtt adta nékem a szekéren lévő fát? Voltak még mások is a közelben, így hamarosan útnak indulhatott Pista bácsi, nehogy még más is megkérdezze a faszerzés okát. Még aznap este meglátogatta az erdészt, a tarisznyába tett kis hús, kolbász, két üveg bor el is vette a haragját. Pista bácsi is megígérte hogy nem megy többet lopni. ígéretét meg is tartotta a legközelebbi alkalomig, amikor minden kezdődött elölről. A favágóknál az idő lassan délfelé jár. Az emberek a tűz mellé telepszenek, ebédhez készülődnek. A tarisznyából előkerül a szalonna, pirítani való kenyér, hagyma és a borosüvegek. Mindenki a tűz felé fordulva pirít, csak egy ember fordít hátat a társaságnak, szégyelli a társaság előtt a szegényes ebédjét. így volt ez bizony, még nem is olyan régen! Sokszor hús, szalonna helyett sült krumplit ettünk, kicsit megzsírozva, vöröshagyma, néha füstös túró - ez volt a szegény ember ebédje. Ahogy eszegetnek, iszogatnak, jön a bajuszos erdész, Ferkó bácsi zöld tollas kalappal a fején,
