Bellon Tibor (szerk.): Gyermekkorom faluja. Forgácsok Göncz János hetési képeiből, emlékeiből (Lendva, 2004)
Szüret Lendvahegyen
ni, hanem átugorta, hasra esett. Na, megölsz? Megölsz? - Azt hitte, hogy valami rossz szellem követte. Ezt ő mesélte el később a faluban. Kárára tette, mert utána élete végéig mindig bosszantották vele. A szüretre a jótanulókat elengedték az iskolából is. Én is nagyon örültem ennek. Ha nem szüreteltek le egy nap - mert a rokonság segített -, a gazda egy segítséggel kinn maradt préselni. Az asszonyok, gyerekek szekérrel mentek, a férfiak gyalogosan. A szőlőt kengyeles kannákba (bádog vödrökbe), sajtárokba, vesszőkosarakba szedték. Késsel vették le a fürtöket, mert a noha, a šmarnica könnyen lehullott. A leszedett szőlőt az erősebb férfiak hátán lévő puttonyokba borogatták. Volt egy háromágú szakitufa, azzal megszakították, (a puttonyban összetörték, tömörítették a leszedett szőlőt), hogy több férjen bele. A szakitufának hatvan centi hosszú nyele volt, kökény- vagy más keményfából készült. Sokszor, mikor ősszel teheneket őriztünk, ha a kökénybokron találtunk alkalmas fát, késsel levágtuk, lett belőle szakitufa. A haját is levettük. Ez bele volt dugva a puttonyba. Erre a fára rovás formájában bicskával fölmetszettek minden puttony szőlőt. A végén a gazda leolvasta, hogy hány puttony szakított szőleje termett. Ami nem volt megszakítva, úgy mondták, hogy borza puttony szőlő. Már ebből tudta, hogy elég lesz-e a hordója, vagy kölcsön kell kérni. A szakitufa több évig is szolgált. Ügy be volt vagdalva, hogy csuda! A puttonyból a présbe, a katrucba borították az összetört szőlőt. Volt, aki kádba borítgatta, különösen, akinek otthon, a háznál volt a prése. Ott is volt egy szakitufa, megszakították, hogy több férjen bele. Akiknek nem volt pincéjük, hazavitték a szőlőt, otthon préselték ki. A préselés vacsora után kezdődött. A présmelencébe beállították az erős, tölgyfadeszkából készült katrócot. Ebbe rakták be az összetört szőlőt. Felülről fákkal lefedték, és máris kezdődött az első rászorítás. A préssel előbb megszorítoták, hogy az előlevit kiadja. Az első szorítás után szétvették a katrucot, kapával szétvágták az összeszorított anyagot, és szétterítették ott a melencében. A gazda hatalmasan megmosta a lábát, majd megtaposta az egyszer préselt szőlőt. így nem maradt egész szemű szőlő. Utána falapáttal rakták vissza a katrucba. A katróc fölött állott a 4-5 méter hosszú, szögletesre faragott tölgyfa törzs, a főfa. Ez a prés legfontosabb része. A kinyúló vége a levegőben állott. Át volt fúrva, melybe egy erős facsavar szolgált. A facsavar aljára nehéz törzsököt erősítettek, hogy ezzel is növeljék a főfa nyomóerejét. Ha leült a földre, mindig följebb hajtották, hogy a súly kifejthesse hatását. A must a melence lefolyója alá helyezett mustos kádba folyt. Amikor leállt a must folyása, felemelték a főfát, szétbontották a katrócot, a teljesen összenyomott szőlőt kapával szétvágták, majd újra keverték, hogy lazább legyen, a benne maradt mustot kiadja. Majd még egyszer újra rászorítottak. A préselés után a törkölyt kádba tették, szőlőleveleket raktak rá, erre földet és fahamut tettek. Jó keményre ledöngölték. Mikor kiforrott a törköly, pálinkát főztek belőle. Lepedő nagyságú, vászonból készült fűhordó ruhába vagy kosárba tették a tehenek elé a szénát. Onnan ették. Ezt vitték magukkal a szőlőbe. A teheneket a fához kikötötték. A tehenek orrára kosarat tettek, ha azt akarták, hogy ne egyenek. Az itteni tehénszekerek superosak voltak. A végét lezáró passzentos deszkát, a supert vaspálcával rögzítették. Krumplit, kukoricát is ezzel szállítottak. Nem volt használatban a saroglya. Ha kellett, vesszőből font kocsikast tettek fel. A kas vége zárt, az eleje nyitott. Rendszerint kettőt tettek fel egymással szembefordítva, egyiket előre, másikat hátra, így a szekér belsejét bezárták. A szőlő végében gyümölcsfák voltak. Dió, hosszúszilva volt a legtöbb. A szőlősorok közé legfeljebb barackfát tettek. Azóta a szüret is más lett. Ma már kevesen tudnak nótázni, meg nem is érnek rá az emberek semmire. Sokszor mondom: a mai nagy technikai fejlődés nem hozott boldogságot az emberiségre. Manapság sokat kell dolgoznunk, de a rohanó élet és a jólét elviszi a szabadidőt, még az ünnepek is munkával telnek. Pedig a hetedik napot magának teremtette az Úristen, de az ember nem tartja be parancsát!
