Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán (szerk.): Hagyományőrző hímző szakkörök a Muravidéken - Hogy nem menjen feledésbe 2. (Lendva, 2012)

Ajánlás

Ajánlás

Széles körben értelmezve hagyománynak nevezhető mindazon érték, amit egy közösség megőrzésre és továbbadásra méltónak tart. A hagyomány az élet számos színterén megjelenik, és számtalan módon megnyilvánul. Beszélhetünk például egyegy család hagyományairól, egy-egy nemzet történeti tradícióiról, de a társadalom különféle rétegeinek, így a katonaságnak, a polgárságnak vagy a parasztságnak is meg voltak és meg vannak a maga hagyományai. A hagyomány meghatározásában már eleve benne foglaltatik, hogy legyen az bármennyire értékes, foglaljon magába bármilyen bölcsességet, ha nem őrződik meg, nem hagyományozódik tovább, akkor elveszíti lényegét, megszűnik éltető erő lenni.

A népi kultúra különféle megnyilvánulásai közül mindig is a népművészet volt az, amely leginkább a közérdeklődés homlokterében állt. A történelem folyamán a klasszikus, vagy úgynevezett „magas” művészet többször a népművészetben látta azt a tiszta forrást, amiből merítve újra és újra fel tudott töltekezni, meg tudott újulni. Költők, írók, képzőművészek, tudósok kutatták és mentették a néprajzi értékeket, hogy azokból tanuljanak, ihletett merítsenek. Gondoljunk csak a romantika korára! Ez a külső érdeklődés sokszor a kihalástól is megóvott egy-egy hagyományt, amelyhez a„nép” ugyan a végsőkig ragaszkodott, de mégis elérkezett azon időszak, amikor már szégyellni valónak, ósdinak tartotta. Mivel a funkciója megszűnt, a „modern” világhoz képest már csak az elmaradottságnak és a szegénységnek a jelképe lett.

A Szlovéniában élő magyarság néprajzilag főként a Lendva-vidék, a Hetés és az Őrség történeti-néprajzi tájak hagyományvilágához kötődik. E tájak népművészeti értékei közül az itt élő magyarság talán a hetésinek nevezett népviseletére és hímzésére a legbüszkébb. Ma már talán nehéz elhinni, de reális veszélye volt annak, hogy ez a kincs örökre elvesszen. Abban, hogy a hetési hímzés mégis újjászülethetett, óriási érdeme van dr. Kerecsényi Edit néprajzkutatónak, valamint a Muravidéken működő hímző szakköröknek és vezetőiknek. E hímző szakkörök már közel huszonöt esztendej e gyűj tik egybe a kézimunkázni szerető, társaságra vágyó lányokat és asszonyokat. Közelgő jubileumuk előtt tiszteleg a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Lendvai Galéria és Múzeum által rendezett nagyszabású kézimunka-kiállítás, és ez alkalomból jelenik meg a Hogy ne menj en feledésbe című néprajzi sorozat második kötete is. Ezen kiadványt a szlovéniai magyarság körében működő hagyományőrző hímző szakköröknek ajánljuk, amelyek reményt adnak arra, hogy a hetési népi textilkultúra megújulva tovább élhet.

A kiadó és a szerzők Lendva, 2012 márciusa