Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán (szerk.): Hagyományőrző hímző szakkörök a Muravidéken - Hogy nem menjen feledésbe 2. (Lendva, 2012)
A Hetés és az Őrség népi textilkultúrája
vetkezet kisebb-nagyobb átalakulással az 1990-es évek elejéig működött és közel hatvan hetési asszonynak nyújtott megélhetést.23 Gönczi Ferencz leírásaiból az is kiderül, hogy a hetési leányok és asszonyok nemcsak a szövés-fonásban, de a textilek díszítésében is kitűntek: „A női kézimunkát szeretik s abban szép ügyességet tanúsítanak, különösen a hímzésben. A vánkosokat, abroszokat, törülközőket széleiken, az ingek mizliit (mell) és liénzüit (kézelőit), kötényeket, fejkendőket, zsebkendőket kihimezik különféle virágalakokkal. Különösen Hetésben s a Csertamelléken a zebeczkei asszonyok tűnnek ki e téren.”24 A hetési leánygyermekeket már igen korán megtanították hímezni. Az anyák a 7-8 éveseknek már mintát rajzoltak, gyelöltek nekik és kivarratták velük, így 9-10 évesen már kihímezték az első kézbevalu kendüjüket. Az ügyeskezű lányokból váltak a falu jelölő asszonyai, hímző specialistái, akik közül többen saját mintakönyvvel is rendelkeztek. Az egyes gazdasági és háztartási textilek, de főként a ruhadarabok díszítésében vidékünkön is a paraszti gondolkodásmód gyakorlatiassága nyilvánult meg. Ebből következik, hogy kezdetben a díszítés legritkább esetben volt öncélú, legtöbbször a varrási, ruhakészítési folyamat részét képezte, csak később önállósodott. Díszítésre a varrógépek megjelenését megelőző századokban a ruhafélék részeinek összevarrása, a vágott vászonszélek elszegése adott egyszerre szükséges és alkalmas kézimunka lehetőséget, amelyek révén az öltözet struktúráját is hangsúlyozó megoldások születtek. A szövőszék nagyságából adódó szélek összeerősítésére szolgáló kötéseknek, burkolásoknak, csomózásoknak, tűzött csipkekötéseknek is számtalan variációja létezett. Nem kevésbé volt íontos a vászon megbontott anyagának elszegése. A viseleti darabok közül elsőként az ingeket cifrázták hímzéssel, fodorral, csipkével, subrikálással, pókozással, szálhúzással. Később a 19. század folyamán a vándorkereskedők, az egyre elszaporodó rőfös üzletek következtében a beszerezhető pántlikák, rojtok, csipkék, gépi hímzéses csíkok hódítottak a textilek díszítésében.25 Arról sem felejtkezhetünk meg, hogy az archaikusabb ruhadarabok szabása igen egyszerű volt. Ezeket derékszögű vászondarabokból varrták össze, így a ráncolás révén alkalmazkodtak a test alakjához. A ráncolás különböző módjai, a fércelésszerű öltések, a darázsolás pedig mintegy díszként is szolgált. A nagyobb felületek kitöltésére, hangsúlyossá tételére a hímzés volt a legalkalmasabb, így a hímzések ma is megadják, datálják egy-egy viselet korát. A hímzések kezdetben szigorú szerkesztésűek, szálszámosak, a szövésre emlékeztetőek voltak, később elterjedt a szabadrajzú, előbb fehér vagy piros, maj d egyre naturálisabban színezett hímzés. A hímzések alakulására nagy hatást gyakorolt az 1870-es évek óta kötelező népoktatás, ahol szintén nagy szerepet 23 TANTALICS Béla 1997. 78-82. 24 GÖNCZI Ferencz 1914. 647. 25 FLÓRIÁN Mária 1997. 609-610. 18
