Urisk Erzsébet: A viaszolt hímes tojás készítése a Muravidéken - Hogy ne menjen feledésbe 1. (Lendva, 2017)

Marx Mária: Tojás - pirostojás - hímes tojás

Szintén régi technika a karcolás, kaparás vagy „faragás” is, bár mintakincse újabb, naturálisabb az írott tojásokénál, jobbára indára vagy csokorba fűzött virágokat, magában álló virágfejeket használ. A viaszlevonásoshoz hasonló eredményt lehetett elérni, ha a megfestett tojás héjára sósavba vagy választóvízbe mártogatott pálcikával rajzolták a mintákat. A díszítmények is hasonlók a „batikolt” tojásokéhoz. Ez a technika azonban a magyar területeken kevésbé volt népszerű, mint az előzők.

A 19. század végétől az élénk színű gyári festékfélék elterjedése és a polgári kultúrából származó díszítmények átvétele után több más technikával is készítettek, „hímeztek” húsvéti tojásokat. Ezeken általában különböző rátétek (levél, szalma, textil, gyöngy, fém), vagy ecsettel festett képek, virágok, feliratok láthatók. Általánosan ismert volt a politúros „pulitéros” tojás készítése. Érdekessége, hogy ezt is, mint a patkóit tojást, férfiak, sőt esetenként mesteremberek (asztalosok) készítették, sokszor megrendelésre. Az itt leírt technikák egyike sem közelítette meg azonban a viasszal írt hímes tojások népszerűségét.

A fémrátétes (patkóit) tojás nem paraszti készítmény ugyan, de használatának nagy múltja van a parasztság körében, méghozzá eredeti szerepében, szemmelverés elleni védekezésül tartották még a 20. században is. Manapság már inkább a mesterségbeli tudás bizonyítéka.

Bár a korábbi századokban a tojásírás a nemesség köreiben is népszerű volt, az írott tojások készítésének technikáját és mintakincsét a parasztság örökítette ránk és őrizte meg napjainkig. Az 1950-esévektől pedig a népművészet újbóli felvirágzásával ezek a kis tárgyak is elnyerték a maguk megbecsült helyét lakásunk díszei között.

Marx Mária néprajzkutató Zalaegerszeg

9