Zágorec-Csuka Judit: Nemzetiségi könyvtárügy a Muravidéken (Lendva, 2019)

IV. Interjúk, kritikák a muravidéki magyar irodalomról, a szlovén-magyar fordításirodalomról, a szomszédos Zala megye és a klasszikus magyar irodalom költőinek köteteiről

megtalálja a végső megoldást. A jó cselekedetek győzelmet aratnak a rosszak felett. A költő dolga az, hogy a versében megtalálja a megoldásokat. Reménykedik, bízik a jövőben. A Ki szelet vet, vihart arat című verse parabolikus tartalmat közvetít, a vers címe is parabolikus példázatra utal. Ha a szél megerősödik és viharrá válik, akkor nincsen visszaút, hiszen tarol, kidönt, átgázol mindenen, elpusztítja a termést. Ilyen az emberi akarat is, ha az ember túlzásba viszi, erőlteti a saját dolgait, mindez visszavághat rá, s még azt is elveszítheti, amije van: „Megesik, hogy óvatlan voltál, // A vártnál nagyobb vihart kavartál. // Ha fütyül a szél, ne gondolj a táncra. // Inkább bújj el mélyen a szobád sarkába.” Jobb elővigyázatosnak lenni és kikerülni a bajt. A Szabadságharcos I és a Szabadságharcos II című versekben a kiválasztott vezér, a hősök logalomkörét értékeli, értelmezi némi iróniával: „A magányos hős mára elkopott, // Messziről látszik, ki mit lopott.” Tudd, hogy honnan jöttél versében a szülőföld, a haza, az otthon tematikája lesz a vers vezérmotívuma: „Gondolsz-e még a gyönyörű Zalára? //Az aranysárgán ringó búzatáblára.” Majd feleleveníti gyermekkora élményeit, anyja és apja simító kezét, az iskoláját, majd a szakmáját, a gyárat, a műhelyt, testvérét, barátját stb., akik vagy amelyek erősítik az identitását. De nemcsak az emlékeire és megtett útjára, tapasztalataira hivatkozik, hanem kitágítja a horizontot, hazájának tekinti az egész Kárpát-medencét, ahol más nemzetek is élnek, nem csak a magyarok. Az együttélést és az együvé tartozást csak békében és szeretetben tudja elképzelni. A szegénységről című versében egyfajta empátiával közeledik a nélkülöző szegényekhez, zavarja, hogy a gyerekekhez nem jut el a betevő falat, s felteszi a kérdést, miért?: „Sok család, kisgyermekekkel él évek óta // úgy, hogy a segélyt adósságra fizeti.” A szegénység problematikája sokkal összetettebb, hiszen munkanélküliséggel párosul: „Nincs kenyérkereső, // így kenyér sincsen az asztalon.” A költő a nincstelenséget a rendszerváltozás kritikájával vonja párhuzamba, sőt megadja rá a társadalomkritikáját is: „rendszerváltozás, politika! Te tetted ezt.” A szegénység társadalmi különbségeket és kirekesztést is okoz: „Gyűlölet veszi körül, a társadalomból kirekesztik.” És a megoldásra is várni kell, még nem jött el a Kánaán (Petőfi): „Mindig szegény marad, // ha az anyja szegénynek szülte? // Nincs gyógyír sem erre, sem arra, // Marad minden a régiben, // pedig Isten nem ezt akarja.” A falu, ahol élek című verse is helyi kötődését, identitását erősíti a költőnek, hiszen szereti a faluját, ahol él, de kritikus szemmel figyeli a falu hanyatlásának a sorsát is, hiszen: „Aztán jött a sötétség, a befelé fordulás, // A rendszerek változtak és elindult a pusztulás. // Mára már hiába minden felrázó akarat, pedig a gyüttmentek más világot akarnak.” A költő mégis hisz az összefogásban, abban, hogy fel lehetne rázni a lakosságot, mert a településnek „büszke múltja” van, és nem fontos „leképezni az ország kettészakadását”, hisz a munka erejében, a jövőben.

170