Zágorec-Csuka Judit: Nemzetiségi könyvtárügy a Muravidéken (Lendva, 2019)
IV. Interjúk, kritikák a muravidéki magyar irodalomról, a szlovén-magyar fordításirodalomról, a szomszédos Zala megye és a klasszikus magyar irodalom költőinek köteteiről
— Évfordulók, méltatások, emlékezések címet adta az utolsó fejezetének a tanulmánykötetében. Miért tartotta ezeket az évfordulókat fontosnak, hiszen cikkeket, tanulmányokat írt róluk? Melyek voltak ezek az évfordulók, megemlékezések a muravidéki magyarok életében, hogy külön fejezetet kaptak? — Azt kell hogy mondjam, hogy számomra ez a fejezet a legkedvesebb, hiszen személyesebb hangot próbáltam megütni bennük. Mondhatnánk azt is, ez a könyv olvasmányosabb, a tudományos és az esszéisztikus fejezetein túlmutató, talán a személyes hang miatt „érthetőbb”, sok előtörténeti képzettséget nem igénylő fejezete a könyvnek. így aki nem szokott az objektív tudományos stílushoz, amely a sajtó történeti és irodalomtörténeti részben megnyilvánult, annak ez a fejezet olvashatóbbnak tűnik. Nekik próbáltam megfogalmazni azokat a témákat, amelyek a muravidéki magyarság köreiben sikertörténeteknek számítanak. Két dátum köré csoportosulnak a témáim, mindkét dátum húszéves jubileumra vonatkozik. Ez Gálics István festőművész és grafikus halálának, valamint Szúnyogh Sándor költőnk, irodalomszervezőnk jubileumára. De itt található Király Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész 80. születésnapjára írott írásom is. Van ennek a fejezetnek egy olyan része is, amikor a saját gyermekkorom élményeit írtam le, és benne a fölnevelő szülőföldemet próbáltam megfogalmazni. Azokat a gondolataimat írtam le, amelyek már gyermekkoromban meghatározták a szemléletemet. De később is, ahogy alakult a sorsom, amikor Budapestre kerültem az egyetemre, onnan is bíztatást kaptam, hogy nekem itt küldetésem, feladatom van, és vissza kell jönnöm! 1981-ben, amikor megszereztem a diplomámat, akkor jelent meg szinte egy időben az első verseskötetem is Szíves szívtelen címmel. Nagy szerencsém volt, hogy akkor Szúnyogh Sándor javaslatára bekerültem „az érdekközösség” és a kiadó kiadási programjába. Felfigyeltek arra, amit a vajdasági barátaimtól, vagy a pesti professzoraimtól halottak rólam. Nem hibátlan versek ezek, de vannak benne jók is, avantgard és népies verseket olvashatunk az első kötetemben. Azóta is ezt csinálom. Visszatérve a húsz év kapcsán, nekem nagyon rosszul esik az, hogy ezeket az embereket elfelejtik. Szúnyogh Sándor költő ebben kivétel, neki van egy emlékszobra a Bánffy Központban, és évente megrendezik a Szúnyogh Sándor elnevezésű tanulmányi versenyt is. Azt kell tapasztalnom, hogy húsz év már hosszú időnek számít, de az ő életműve úgy érzem, ma is inspiratívan jelen van. A fiatalok is egyre jobban érdeklődnek a versei és a verseskötetei iránt. Ezekhez szeretnék még kettőt csatolni, mert időközben még előkerültek a versei, olyan versek, amelyek fontosak az itteni irodalom és tudományos élet számára. Nem utolsó sorban az is fontos, hogy lehet korszerűnek lenni, új utakat törni ott, ahol a népies hagyományból már nem lehet építkezni, új költői sémákat venni. 158
