Zágorec-Csuka Judit (szerk.): Lét és nyelv és nyelv, identitás, irodalom (Lendva, 2009)
Lét és nyelv konferencia és kerekasztal beszélgetés - Hagymás István: Lét és nyelv - Létnyelv - nyelvlét
az új területekhez való jogukat, az adott területhez tartozó gyökereiket. Ezzel szemben Magyarországot (vagyis ami még megmaradt belőle) „elő- és utóítéletekkel” sújtották, a szomszédos államokban rekedt magyarok léte és nyelve pedig állandó célpontja volt a rezsimeknek. Ebben a veszélyeztetett léthelyzetben, ebben a zavaros hungaro - balkáni miliőben talán valóban okosabb volt engedni a győzteseknek, behódolni a túlerőnek, megpendíteni az internacionalizmushoz közelebb álló kétnyelvű oktatás disszonáns húrjait, és a túlélés reményében ideig-óráig feláldozni a magyar nyelvet. De ne feledjük hogy az új, 1959-ben született kétnyelvűségi oktatási modellt a Muravidéken a félelem és a szorongás izzadságszaga hatott át, s ez az ötvenévnyi félelem a „felség”, félszegség, félreérthetőség, a félnyelvűség gyökere. A legnagyobb jóakarattal sem lehet intézményesített, vagy bármilyen nyelvi egyenjogúságot teremteni ott, ahol a mindenkori háborúk hol győztes, hol vesztes felei élnek együtt; a mindenkori többség nyelve akarva akaratlan dominánssá válik, legyen szó vegyes házasságokról, közéletről, iskoláról. Ezt a többségi nyelvi dominanciát tükrözi a kétnyelvűnek nevezett muravidéki oktatási minta is, amelyet éppen ezért nem is szabadna kétnyelvűnek aposztrofálni. Annak ugyanis, hogy az oktatás mindkét nyelven azonos szinten folyjék, vagyis valóban kétnyelvű iskoláról beszélhessünk, magától értetődően az volna a feltétele, hogy valamennyi pedagógus anyanyelvi szinten bírja úgy a többség, mint a kisebbség nyelvét. Tekintettel arra, hogy a tanárok többsége, még csak „középiskolai fokon” sem tud két nyelven tanítani (és itt elsősorban a többség nyelvét beszélő oktatókra gondolok), természetes, hogy a tanítás is felemás eredménnyel jár, legalábbis a magyar nyelv szempontjából, mivel az minden körülmények között csorbát szenved. Fontos azonban felhívni a fegyelmet arra, hogy a tanárok „csak” végrehajtói egy rosszul kitalált (mert nem megvalósítható) tanítási rendszernek, éppen ezért nem gondolom, hogy a pedagógusokat kellene elmarasztalni a kétnyelvű oktatás csődjéért. Sok felesleges és végtelenül destruktív feszültséget, nézeteltérést, ellenállást, előítéletet lehetne levezetni a pedagógusok körében, de a szülők, tanulók, és a muravidéki értelmiség házatáján is, ha „rendeznénk végre közös dolgainkat”: például de-idealizálnánk és a tabuk megszegését kísérő vélt vagy valós büntetésektől nem tartván feloldanánk ezt az ötven éve nyomasztó terhet. 26 LÉT ÉS NYELV konferencia és kerekasztal beszélgetés
