Varga Sándor: A szlovéniai magyarok műkedvelő tevékenysége 1920-1970 (Győr - Lendva, 1995)
Dobronak
renc szerint az ő általa tanított színművek közül ezzel aratták a legnagyobb sikert. A főszerepet Magdics Magda tanítónő játszotta, de jól szerepelt Toplak Ernő tanító is. A darabot többször meg kellett ismételni, noha a terem mindig zsúfolásig megtelt. Kétéves szünet után, 1967 tavaszán a “Nem vagyunk angyalok”-at játszották el, amit Füle Tibor helybeli tanító rendezett. A Népújság szerint ötletesen készítették el a díszleteket és a szereplők: Torma Mária, Kovács István, Göntér Ferenc, Domonkos Márta, Gerencsér Ferenc és Gombóc Aranka jól játszottak. Sabján János így emlékszik vissza azokra az időkre, amikor még ő is aktív szereplője volt a színdaraboknak: “Én 1954 őszén kapcsolódtam be a kulturális életbe a faluban. Az első szerepemet a “Tépett rózsa” című darabban játszottam. Volt olyan év is, hogy két színdarabot is bemutattunk. Ez az aktív munka 1964-ig folyt, és én összesen 43-szor szerepeltem különböző darabokban. Közreműködtem a néptánccsoportban is. Véleményem szerint ma is tanulnának színdarabot a fiatalok, ha lenne, aki foglalkozna velük.” Szekeres Magdolna pedig az alábbiakat mondta: “1955 után, amíg férjhez nem mentem, három színdarabban játszottam. Akkoriban alig vártuk, hogy összegyűlhessünk. Mindig zsúfolásig megteltek a termek. Jó lenne, ha a mai fiatalok is rászánnák magukat az aktívabb kulturális tevékenységre, hiszen számukra nincs helyiség és színpadprobléma, itt az új kultúrotthon.” Megjegyzés: Szabó Ferenc szerint a faluban bemutatták még a “Vak leány” és az “Éva leánya” című darabot is, de arra nem emlékszik már, hogy mikor. Sajnos, e két darabról más információt nem kaptam, ezért nem illeszthettem őket be őket a kronológiai sorrendbe. A “Klárica" című darab szereplői Dobronakon. 1942-ben mutatták be 43