Varga Sándor: A szlovéniai magyarok műkedvelő tevékenysége 1920-1970 (Győr - Lendva, 1995)

Előszó

Sajnos, a fent említett személyek egy része már nem él, mások korukra hivatkozva vonakodtak nyilatkozni, mondván, nem emlékeznek már pontosan mindenre. Mégis sikerült néhány személytől értékes és érdekes visszaemlékezéseket gyűjtenem, melyek rávilágítanak a közművelődés területén kifejtett áldozatos munkájukra.

Kaszás Ferenc nyugalmazott történelemtanár például így emlékezett: “Az ötvenes és hatvanas években élénk kulturális tevékenység folyt a Muravidék magyar lakosságú falvaiban, különösen az amatőr színjátszás területén. A színjátszás szervezői és rendezői pedagógusok és mások voltak, akik fáradságot nem sajnálva önzetlenül végezték munkájukat azzal a céllal, hogy meggyőzzék, illetve megnyerjék az ifjúság tagjait a színdarab szerepeinek elfogadására, megtanulására és a közönség előtt való bemutatására. A szerepek kiosztása után a színdarab szereplői lemásolták a szerepük szövegét. Ezt követte a szöveg megtanulása, helyes hangsúlyozása, majd pedig a szerepben való alkalmazása megfelelő mozgás kíséretében. A próbák hetenként 3-5 este voltak, és a késő éjszakába nyúltak 2-3 hónapon át. A fárasztó próbák után a színdarab szereplői sokszor dalolva mentek haza, hogy pihenőre térjenek. A szép magyar nóták hallatára néhol még az ablakok is kinyíltak. Ezek a dalok is erősítették a nemzeti hovatartozás tudatát.

A legnagyobb megelégedést a színdarab sikeres bemutatása váltotta ki a szereplőkben. Mivel nem voltak kultúrotthonok, helyenként még megfelelő termek sem, a színdarab bemutatására néhol az iskola tantermében került sor, máshol pedig pajtákban. A színjáték megismétlése vagy az azzal való vendégszereplés a közönség által kinyilvánított érdeklődéstől függött, ami egyben a színdarab sikerét is jelentette. Az előadás után úgyszólván mindig táncmulatságot rendeztek, melyen a közönség és a szereplők hosszan-hosszan ropták a táncot, s vidáman daloltak. A közönség ezen elégedettsége volt egyben a szereplők legfőbb jutalma is.

Több mint 40 év távlatából nézve elmondhatjuk, hogy az amatőr színjátszás szép sikereket ért el Muravidék magyarlakta falvaiban. Ez a kultúrtevékenység sok időt, energiát, odaadást és önzetlen munkát követelt a szereplőktől, de megérte, mert az előadásokkal nemcsak szórakoztatták a közönséget, hanem nevelték, tanították, s nem utolsósorban ébresztgették bennük a nemzeti öntudatot. Kellemes érzés volt hallani a szép magyar szót, a vidám vagy szomorú magyar nótákat, látni a szép és eredeti népviseleteket és jeleneteket... A nézők gyakran beleélték magukat az életből merített színpadi eseményekbe.

Hálát és köszönetét érdemel az összes amatőr szereplő a színdarabon keresztül önzetlenül nyújtott szórakoztatásért, nevelésért és oktatásért. Hisz nemcsak színre vitték a szebbnél szebb magyar darabokat, hanem közreműködtek a plakátok megírásában, a falvakban való kiragasztásában, a színpad, sőt a nézőtér elkészítésében is. Ezek a színjátékok pásztortüzek voltak, melyek hol itt, hol ott gyúltak fel, hogy megvilágítsák a magyar lakosság előtt a nemzeti öntudat útját, s ezáltal hozzájárultak a szép magyar nyelv megőrzéséhez itt, Muravidéken. “ fejezte be mondandóját Kaszás Ferenc.

Vidékünk zömében magyar nemzetiségű falvaiban kb. 1970-ig tartott az aktív

12