Bokor József (szerk.): Az anyanyelv a kétnyelvűségben - A Maribori Magyar Intézet kiadványai (Lendva - Maribor, 1999)
Kétnyelvűség és anyanyelvűség
mutatnak...” (Szlovén anyanyelvű hallgató.) ”... kevésbé igényli, a többség közömbös. Egyre többen elfogadják azt, hogy a magyar nyelvnek nincsen jövője, gyerekeiket szlovén tagozatba íratják, mert úgy könnyebb lesz továbbtanulásuk. A magyaroknak még mindig a kétnyelvűség az egyetlen lehetőség, de sokan ezt nem látják.” Beszélhet-e és beszél-e magyarul hivatalos helyen? - kérdeztem tovább. A három szlovén anyanyelvű hallgató válasza a következő: “Azt hiszem, igen. De sokan ezt nem tudják, hiszen az első, amikor bejutunk egy hivatalba, hogy szlovénul köszönünk.” “A hivatalokban az alkalmazottak általában szlovénul tudnak. De ha tudom, hogy tud magyarul, akkor magyarul beszélek.” “Beszélhetnék, ha ők tudnának. Ha tudnak is, csak szlovénul felelnek. A magyar anyanyelvűek igy látják a helyzetet. “Beszélek, ahol csak tehetem. Mindenkivel, akiről tudom, hogy tud magyarul..." “Elvileg igen. Törvény adta jog. De a hivatalban vagy nem tudnak, vagy nem akarnak válaszolni magyarul. Esetleg mi nem tudjuk, hogy ott tudnak magyarul, vagy már megszokásból beszélünk szlovénul.” “Beszélhetnék, ha tudnának magyarul. Általában nem tudnak. És ez teljesen szembenáll a kétnyelvű területek jogaival - sajnos.” “Beszélhetek, ha az illető érti a magyar nyelvet. Különben céltalan, és nem éri meg zúgolódni, mivelhogy a hivatalokban az ember így is, úgy is sok időt elpazarol...” A Milyen Ön szerint az ideális kétnyelvűség? kérdésre a következő válaszokat kaptam: “Ilyen nincs. Ahogy nincs ideális ember, úgy nincs ideális kétnyelvűség sem.” “Az iskolában mindkét nyelvet egyenrangúan kellene használni; többet és jobban tanulni magyarul a tantárgyakat, ne csak a legfontosabb szavakat!" “Mindenkinek meg kellene értenie, hogy az nem szégyen, ha egy másik nyelvet is tud. Nem elég a nevek, címek kétnyelvűsége. De az iskolában nem lehet mindent két nyelven előadni, mert kevés az idő. A jelenlegi viszont nem elég\” A szlovén anyanyelvű hallgatók válaszai után néhányat a kisebbségi nyelvűekéből: “Létezik-e? Hát én még sajnos nem találkoztam vele, pedig kétnyelvű területen élek. A szlovén dominál mindenütt. Jó lenne, ha ideális kétnyelvűségben élnénk.” “A tanárok többsége nem tud magyarul. Pedig kedvet kellene csinálni a diákoknak a magyar nyelvhez! “Ha mindkét nyelvet egyformán használhatnánk. Sokan közülünk két nyelvet tanulnak, és csak egyet használnak.” “Nincs, és nem is létezhet, mert mindig akadnak az emberek között olyanok, akik nemcsak a nyelvet ítélik el, hanem a nemzetet is.” “Ha az ember tetszés szerint beszélhetne azon a nyelven, amelyiken akar. Hogy ne mondaná senki azt, hogy magyarul beszélj Magyarországon, most Szlovéniában vagy.” “Az iskolában jelelhetnék magyarul, ha akarnék. Persze, ha tud a tanár, általában felelhet is. A szakkifejezéseket meg kellene tanulni magyarul is. És a hivatalban értsenek meg, oldják meg a problémáimat magyarul!” 6. Összegzés helyett ugyancsak egy hallgatói vallomás a már tárgyalt “Miben áll a kétnyelvűség lényege?” kérdésről: “A kétnyelvűség lényege az, hogy az emberek könnyebben kommunikálnak egymással, habár a Muravidéken a magyar nyelvet általában lenézik. Úgy veszem észre, hogy sokan azt gondolják, a magyar nyelv tudása szégyen. De én büszke vagyok arra, hogy beszélek magyarul, habár nem az anyanyelvem." Úgy legyen... 50
