Czimmermann Toplák János: Szentimentális utazásom a kanadai Oltárijóba (Lendva, 2003)

G. L. hazánkfia családjánál - a birtokon

se gorombán fogalmazva - hagyja magát kiherélni és a nyelvétől megfosztani. A nappalijuk könyves vitrinjében sorra szemügyre vettem a könyveiket. Egyetlen egy magyar könyvet sem láttam ott. Délután egy szorongató kérdésre kibökte, hogy „Mi másabb magyarok vagyunk azért.” Azzal az erővel azt is mondhatta volna: Mi másabb angolok vagyunk. O tudja, hogy miért van mindez így, ha tudja, ha egyáltalán foglalkoztatja, ha egyáltalán érdekli ez őt. Az igazság valahol odaát van. Az ember, ha éveken keresztül gürcöl, akarja, hogy legyen is valamije. De csak valamije, mert mindene nem lehet meg senkinek hiánytalanul. Hát, ha épp az anyanyelv esik áldozatul, mit számít az, ha kap helyette cserébe egy világnyelvet. Már ezzel is többnek, előkelőbbnek, gazdagabbnak érzi magát. Az is, gazdagabb egy nyelvvel, s azzal a felemelő, mellkast dagasztó érzéssel, hogy ő aztán vitte valamire az életben. S az ő esetükben túlzás azt mondani, hogy feladták, feláldozták, elveszítették az anyanyelvűket. Ok nem veszítették, feledték el, hisz még beszélik. No de a gyerekeké Ja, azok^ Azok már más tészta. Nekik az ottani domináns nyelvet, az angolt kell minél jobban tudniok, hogy minél könnyebben beilleszkedjenek, boldoguljanak - kanadaiként.

73