Czimmermann Toplák János: Szentimentális utazásom a kanadai Oltárijóba (Lendva, 2003)
Események és gondolatok az autómosóban
zett egy muzulmán családapa is három vizsla, életrevaló, s mondhatnánk jólnevelt gyerekével. A két fiűgyerek fején kerek, csipkés anyagból varrott fez. Az egyik fehér, a másik fekete. Mindjárt mondtam is az öcsémnek, hogy e család láttán egy hasonló, mégpedig az a ljubljanai magyar család jutott eszembe, akiknél szálláson voltam. Mire az apjuk elgatyázott, elpiszmogott a kocsival, addig a muzulmán gyerekek vizslán felkutatták a környéket, hancúroztak, s velük egyenrangúan, csak kissé visszafogottabban a kislány is. Szinte önfeledten játszadoztak, de apjuk első kis jelzésére ott termettek mellette és segítettek neki, például ügy, hogy kihordták a lemosott gumiszőnyegeket a napra száradni, távol a szertefröcskölő vízcseppektől, vízködtől. Öcsém valamiféle fehér faji felsőbbrendűség álláspontjára helyezkedve kifakadt a „pakik”, pakisztániak vallása, kultúrája és fajtája ellen. Négerekről, kínaiakról szintén hasonló tónusban beszélt. Úgy vélem, rádöbbentem, honnan eredhet ez a szitkozódás, pocskondiázás: ezek az emberek mind éppolyan jöttmentek ott, mint ő, és konkurensek, vetélytársak, „ellenségek” e jóléti társadalomban. Ide Ontarioba összesereglettek az emberek a világ minden tájáról, s a népek, fajták, fajok kíméletlen versenyében egymás közt igyekszenek kiharcolni a kenyerüket, s jogokat a létezésre a Nap alatt. A rendszer nem fajgyűlölő, hisz a „pakik”, négerek, kínaiak mind dolgoznak valamit és így fizetik az adót is. A tévéműsor-szerkesztőségek sem fajgyűlölők, hisz minden fajta minden nyelvén léteznek műsorok, s azoknak van nézőközönsége éjjel-nappal. Mégis, mindennek ellenére a húgom sem mert faji türelmével túl messzire elmenni. Kínai nőt, perzsa nőt még-még hajlandó és mer alkalmazni, de csokisabb bőrszínűt már nem, tehát fél az emberekben és a kanadai társadalomban alattomosan megbúvó, szunnyadó faji megkülönböztetéstől, látens fajgyűlölettől. A perzsa nő fia egyszer elhozta a húgom szalonjába egyik barátját, akinek a fejét számtalan sérülés éktelenítette. Rossz volt még ránézni is, nemhogy elszenvedni ezeket a sérüléseket. Azt állította az a fiú, hogy egyszer a sötétben a parkon ment keresztül, s néger fiúk bandájába botlott, akik épp söröztek. Nekimentek, kíméletlenül elagyabugyálták, s ott hevert a tett színhelyén egy ideig eszméletlenül, a saját vérébe fagyva, fejjel a szétzúzott üvegcserepeken. Amikor kezdett 40
