Czimmermann Toplák János: Szentimentális utazásom a kanadai Oltárijóba (Lendva, 2003)
A sógorom olasz rokonainál
Eldicsekedtek vele, hogy van még egy kis fügefájuk is, amely egy nagy sajtárban nő, s minden ősszel, a hidegebb napok beállta előtt mindig idejekorán bementik a házba, tavaszonként meg mindig visszahelyezik a kövezett udvarra. Minden kis helyet kihasználnak növények termesztésére. Bazsalikomuk is van, több sajtárban, a ház fala mellett. Az embernek direkt vigyázva kell lépnie, nehogy belebotoljon valamelyik sajtárba, s lehorzsolja a térdét. Nagyon tetszettek nekem ezek az emberek, akik mindenáron gyökeret ereszteni és végleges otthont teremteni igyekeznek, anélkül, hogy feladnának bármit a saját nyelvükből, kultúrájukból, jól bevált, otthonról hozott szokásaikból, megszokott növényeikből, étkeikből és italaikból, egyszóval az önazonosságukból, s mondhatnánk azt is: autonómiájukból. A soványabbik nővér férje értelmesebb és józanabb fajta olasz. Volt ő már Kanada előtt másutt is külföldön. Volt valami hét vagy kilenc hónapig Németországban is, ahol egy autógyárban dolgozott, a valódi szakmájában. Mert ő eredetileg mechanikus, autószerelő. Németországban nemigen tetszett neki, eljött Kanadába, elkezdett dolgozni egy süteménygyárban, s azóta mostanáig ott dolgozik, mert tetszik neki ez az új munkaköre. Az asztalon előttem volt a süteményestál, s én beszélgetés közben szorgalmasan szedegettem róla és ízlelgettem, élvezettel temettem egymás után a sütiket. Kérdeztem az autószerelőből lett cukrásztól: „Netalántán ezeket is maga sütötted” A, dehogyis, a nejem nővére, meg a lánya, válaszolta. Ránéztem a nagydarab asszonyra, dicsértem a süteményeit, s közben tovább eszegettem őket, mint a gép, s végül akkor álltam le, amikor már csak egy maradt a tálban. Az asszony meg közben kínjában vagy zavarában összegyűrt egy műanyagpoharat, egészen kicsi, ropogós galacsinná. Csak ügy ropogott a kezében, ahogy markolászta. Ez a szenvedélyes asszony bizonyára nagyon szeretett volna a helyemben lenni és enni a sütiket mint a gép, vagyis mint én. Ha én ezt előre tudtam volna, hogy csak sütivel meg sörrel kínálnak - és csak az egyik nővér -, akkor otthon, mármint a Snider drive-on ettem volna valamit kiruccanásunk előtt. Elmenőben kapva kaptam az alkalmon, amikor a vékonykább nővér férje a 121
