Kovács Attila (szerk.): Hova megyünk, bajtársak? - Világnak! Szlovénia és az '56-os magyar menekültek (Ljubljana - Lendva, 2016)
Göncz László: Segítették a menekülteket
lommal az ismert mondás: „A népnek kenyeret, Gerőnek kötelet! Éljen a haza, az orosz menjen haza!” Egy röplapot is talált a kertjükben a tizenkét ponttal, amelyet repülőből szórtak le. A néhány héttel később, a forradalom leverése után induló menekültek a hetési falvakat is érintették, azonban náluk nem kopogtatott segítségért senki.20 A radamosi Fehér Rozália (1944) tizenkét esztendős volt, amikor 1956-ban a helybeli Rudas János boltosnál, akivel sógorságban voltak, hallgatták rádión a magyarországi eseményeket. A pálinkafőzőben, mert ott hallgathatták a magyar rádióállomást, sokan összegyűltek. Egy alkalommal Rudasékhoz menekültek érkeztek, és néhány napot töltöttek náluk. Mivel az édesapjának lovai voltak, őt invitálták, kérték arra, hogy a menekülteket szállítsa el Belatincra (Beltinci). Mária édesapja eleinte nem akarta vállalni azt, mert félt a büntetéstől. A menekülteknél ugyanis semmilyen irat nem volt, ami - édesapja szerint - egy esetleges ellenőrzéskor komoly gondot jelentett volna. Aztán mégiscsak elvállalta a megbízatást, és egy este, 1956 novemberében, elszállították a menekülteket Belatincra. Jómódú férfiról és nőről volt szó, akik feltehetően Nagykanizsáról jöttek. A Rudas család ismerősei voltak. Két kis bőröndjük volt csupán. Rozália is csatlakozott édesapjához. Az út során arról beszéltek, hogy a menekültek Amerikába kívánnak menni. Későbbi történetükről azonban Rozália semmit nem hallott. Belatincon egy nagy, emeletes ház előtt álltak meg, ahol a két menekült leszállt, és bementek az épületbe. Édesapja is bekísérte őket, Rozália pedig a lovaknál maradt. Utána szerencsésen hazamentek. Rozália arra a kérdésre bizonytalanul válaszolt, hogy azokban a napokban hány menekült érkezhetett az ő falujukba, mert - amint állította - arról az emberek akkor is, és később is félve beszéltek.21 Végezetül a következőkben egy alkalmi, mintegy tíz esztendeje készült közös ,,'56-os gyűjtés” néhány élménybeszámolóját összegezzük.22 A Völgyifaluban élő Pozderec Ferenc (1940) szerint a forradalom idején rengeteg röpcédulát találtak a falu határában, amelyeket be kellett szolgáltatni a rendőröknek. Emlékezete szerint 1956. november elején jelentek meg az első menekültek Völgyifalu környékén, majd egyre többen jöttek. Volt, aki a dombokon keresztül közvetlenül Magyarországról jött, mások pedig Pince irányából. A falubeliek minden lehetséges 20 Göncz László: Nagyapjának megjelent a Mária. 38-49. 21 A szerző kézirata. 22 A gyűjtésben, amelynek konkrét feljegyzései sajnos elkallódtak, Kovács Attila történészkollégám működött közre (e feljegyzések zöme az ő nevéhez kapcsolódik), valamint jómagam és Kolosa Tanja, dobronaki történelem szakos egyetemi hallgató. 77
