Kovács Attila (szerk.): Hova megyünk, bajtársak? - Világnak! Szlovénia és az '56-os magyar menekültek (Ljubljana - Lendva, 2016)
Göncz László: Segítették a menekülteket
kihallgatásra a rendőrségre, de utána ki is engedték őket. A félelmük, bizonytalanságérzetük Ferenc szerint később sem szűnt meg, és - a jobb életszínvonal utáni vágyukkal párosulva - az is befolyásolta, hogy többen közülük véglegesen Jugoszlávia elhagyása mellett döntöttek. A Ferenc által emlegetett csoportból tizennégyen vágtak neki 1956. december 6-án az osztrák-jugoszláv határ illegális átkelésének. Akkor is volt náluk fegyver, és elszántak voltak, hogy amennyiben bárki megállítja őket, vagy akadályozza az átjutást, lőnek majd. Szerencsére nem történt semmilyen kellemetlenség, és valamennyien szerencsésen a túlsó partra jutottak. Juretics Ferenc később Kanadába került, és máig ott él.16 Az Őrségből, Hódosról származó Eöry Ernő (1936) arról számolt be, hogy ő a magyarországi eseményekről alig néhány héttel előtte mint bevonuló katona szerzett tudomást. Pontosan nem tudhatta, hogy mi történik Magyarországon. A jugoszláv hadseregben a tisztek ellenforradalmi zendülésről beszéltek nekik, és azzal riogatták őket, hogy a magyar hadsereg a határ túlsó oldalán készenlétben várja, hogy mikor törhet be Jugoszláviába. Ernő Bjelováron szolgált, ami viszonylag közel van a határhoz, és ott különösképpen érezte a hadseregen belüli feszültséget, idegességet. Két teljes hétig készenlétben várták a magyar támadást, és csak utána jött a parancs a hadiállapot megszüntetéséről, miután a „szovjetek leverték az ellenforradalmat”.17 Hajós Ferenc (1935), aki Szlovénia önállósulása után az ország első magyarországi nagykövete volt, visszaemlékezésében arról vallott, hogy őt és szűkebb baráti körét, akik a zágrábi egyetemen tanultak, és részt vállaltak az Ady Endre Magyar Művelődési Egyesület munkájában, az 1956-os magyarországi forradalom eseményei nagyon fellelkesítették. Ők is néhányan fontolgatták, hogy önkéntesként elmennek harcolni a magyar forradalmárok mellé. Volt közöttük olyan „túlbuzgó” diák is, akit rokonszenve miatt bezártak. A Király fivérek, Lajos (1934) és Ferenc (1936) is visszaemlékezéseikben kitértek az 1956-os eseményekre. A forradalom leverése után Lajos feleségének szüleihez is jöttek rokonok Tornyiszentmiklósról. Menekült státust kaptak és a borii gyűjtőtáborba helyzeték át őket. Később Nyugatra távoztak. Lajos nejének, Máriának a családja sokat áldozott a menekült rokonokra, hisz azok ruha és minden egyéb szükséges kellék nélkül szöktek át a határon. A gyűjtőtáborban pedig anyagilag is segítették őket. 16 A szerző kézirata 17 Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. 141-152. 75
