Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)
Just, Franci: A kortárs szlovén irodalom a Muravidéken és a Rábavidéken
egyén lelkivilágának azon rétegeit, amelyekbe bele van írva a2 emberiség ősi kultúrája, nyelve, vallása és kollektív tudatalattija. Elbes2éléseinek kÖ2ponti témája a s2erelem, amely alapvető lételeme és hajtóereje a főhőseinek, így főleg a női alakjait végzetes, de megváltó társadalmi vagy egyéni cselekvésekbe sodorja. Az „idő feletti” témáit Lainšček bárhol, bármilyen térben és időben meg tudja „valósítani”, de és2revehető, hogy kÖ2el áll ho22á a múlt és annak történelmi eseményei (leggyakrabban a2 első világháború vége) és a szlovén pannon térség. Itt észrevehető, hogy az író alapos előtanulmányokat végez a történelmi és térségbeli körülményekről, mint a regényeinek a prototoposzairól: s ezért a történelmi regényeinek a „forgatókönyveibe” újra és újra bekapcsolhatja azokat az új történelmi mozzanatokat, amelyeket a történelemkutatás felismert, de nem tud róluk határozott véleményt kialakítani; a históriába behatol a poésis. Ez a poésis a nyelvistiláris alapon is hat: Lainšček a „techné” területén is megmutatkozik. Lainšček a gyermek- és ifjúsági műveiben sem nevelő célzatú, aki mutatóujjával magyarázná, hogy mi a helyes, és mi helytelen; a gyerekkort nem bájos idealizmussal közelíti meg, hanem átélt empátiával teremti meg az ifjúsági irodalom úgynevezett kommunikatív, a gyermekek gondolkodásához közel álló típusát. Lainšček elbeszélő prózájában a szlovén filmrendezők filmbe illő témákat fedeznek fel, így a regényei alapján eddig számos forgatókönyvet írtak, és filmet készítettek. A filmrendezőkhöz hasonlóan, a zeneszerzők is érdeklődnek költészete iránt. Lainšček ismert szövegíró a szlovén népszerű, közkedvelt zenében is. Továbbvivője annak a szlovén zenei szövegírás hagyományának, amelyet a 60-as és a 70-es években már Strniša Gregor, Milčinski Fran Ježek és mások alakítottak ki a kortárs szlovén zenei szövegírásban, a sokszor felületes és igénytelen szövegek után Lainšček új és esztétikailag igényesebb mércéket állított fel. Vincetič Milan költő, író és irodalomkritikus költészetére jellemző egyfelől a szigorú és minden apróságig átgondolt költői forma, másfelől pedig a kivételesen nyílt, szabad és változatos metaforikusság. A formális ismérvek meghatározása alapján a költészetét (eddig kilenc önálló verseskötete jelent meg) a szlovén irodalomtörténet a posztmodem irodalmi folyamatok formalista irányzatába sorolja. Vincetič alkotóenergiáját nem az intertextuális kísérletek és variációk ismert költői formanyelve felé irányítja, hanem sajátos, egyéni költői formát alakított ki, amely a versesköteteinek a felépítésben és a verseinek egyéni megformálásában nyilvánul meg. Versesköteteinek kompozíciójára jellemző az l+7x7+l alapelve, vagyis a verseskötetében az első és az utolsó verse közé hét versciklust helyez, és mindegyikben hét verset helyez el. Szigorú a vers és a versszak építésében is, a költői kifejezést ezzel nem korlátozza. Akár ellentétes hatást is kivált: a verset ritmikusan és tartalmilag annyira feloldja, hogy kivételes szóképeket alkot; így az alkotóenergiája egy versmondattal feltárja a tárgyi világ széles megnyilvánulását, majd ezeknek a részeknek egyes szabad részeit oldja fel és rendezi át, így a vers befejező részében már tartalmilag új lírai sorrend áll össze. Költészetében nem meglepő, ha összefolynak a mitikus-történelmi események, és a jelenből valamiféle időtlenségbe megy át, amelyben az ember múló létezését disszonánsán határozza meg a gonosz és a fény (a gonosz csillag) metaforákkal, ez jellemző az első versesköteteire is. A későbbi lírájában az ősidők elmúlt 25
