Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)

Dráma - Roš, Milivoj Miki: Jézus katapultja (regényrészlet)

- Erről már én is gondolkoztam - toppantott lábaival a megbántott Franc. - Ezért tévelygek az egyik ajtótól a másikig, s nem tudom elhatározni, hova is szeretnék menni. Amikor az egyik előtt vagyok, szívesebben mennék keresztül a másikon, onnét pedig minden visszahúz ide.

Gábrielnek elmúlt az a szándéka, hogy a régi ismerősétől eltávolodjon. Francnak megpróbálta megmagyarázni, hogy erről tulajdonképpen nem az emberi lelkek döntenek, hanem az ő útjaik, az ő választásaik, az ő bal és jobb irányultságuk, vagyis O, a mindenható. Franc annyira meg volt győződve a saját igazáról, hogy nem engedte meg másnak a magyarázkodást.- Gabriel, naiv vagy, mint a kitanult háziasszony - mondta -, hiszen mindennek a lényege a személyes választás. Ezek itt a pokolban nem akarnak társalogni azokkal, akik az isteni trón alatt vannak. Nem akartak akkor sem, amikor éltek és most, amikor meghaltak még inkább, mert így határoztak. Ez minden, és semmi más - mondta egyenesen az arcába Franc. — És most pedig húzd le a nadrágodat és készítsed elő, hogy bekaphassam.

Ezek után az álmok után Gabriel Gutman éjszakai nyugalmának vége lett, s ezt követően nem volt már olyan fiatal, mint valamikor. Az álomvilága, amely ilyen érthetetlen és váratlan módon egészen és véglegesen megváltoztatta a lelkész lelkét, megtöltötte kitörölheteden félelemmel, még mielőtt elaludt volna. Jogosan, mivel számára a pokol és a mennyország is egészen más tartalmat kapott a gondolkodásában. Mindez az újszerűség nem éppen felelt meg az ízlésének. Ez az időtlen tér ettől a pillanattól kezdve hívogatta őt magához, vonzotta valamilyen furcsa módon, de ez valójában teljes egészében ellentétben volt a meggyőződésével, főleg pedig azzal, amit a viselkedésében igazságosnak vélt, amely önmagában azt sugallta, hogy fölül kell kerekednie azon, hogy az ember hogyan fejezi ki evilági szabadságát. Az álmai egészen maguknak való táncot kezdtek el járni, egészen új és egészen más módon, amelyben sehogy sem akart részt venni.

A mennyország pokollá vált és a pokol átrendeződött mennyországgá. Azon az éjszakán fájdalmasan ismerte fel, hogy meg kell szabadulnia a volt évfolyamtársától, Franctól, ismerősétől a teológiai egyetemről, és ezért sokat imádkozott, hogy megszabadulhasson tőle, akivel egyébként nemigen találkozott. De a tanácsai a személyiség szabad választásáról a lelkében mély nyomokat hagytak, és nem engedték, hogy azokba a régiókba utazgasson, ahova régi képzetei vezették volna. Az új állomások már megoldatlan tehernek számítottak, amelyeket már végleg nem tudott, nem volt képes kirakni az életéből.

140