Gábor Zoltán: Ápisz nyomán (Lendva, 1990)

Mezopotámia

futóhomokos, sivár pusztaság, délnyugaton viszont a nagykiterjedésű Nefud-sivatag szigeteli el e valaha virágzó mezőgazdasági terület zöldjét. A Perzsa-öböl vizének hullámai mossák a nyugati part szegélyeit, ahol a Tigris és az Eufrátesz egy mederbe torkolódva ömlik a tengerbe.

Ezek a fukar földrajzi adatok azt a térséget jelölik, amely az emberiség legősibb civilizációjának az ágyása volt.

Kéki az Eufrátesz és a Tigris folyamközének történetéről föl jegyzi hogy »Mezopotánia napégette agyagos földjén sok nép hullámzott át az idők folyamán: a legrégibb államokat a sumérok és az akkádok alapították. A sumérok a Tigris és az Eufrátesz közt elterülő síkság legdélibb részén telepedtek meg. I.e. 3100 táján erős városállamokat alapítottak, s hatalmukat körülbelül i.e. 2400-ig tudták fenntartani. Hanyatlásuk után a tőlük északabbra elhelyezkedő akkádok kezébe került a vezető szerep. ... A sumérok pusztulása és az akkádok meggyengülése után a sémi eredetű amoriták kerekedtek felül, s nagy királyuk, Hammurapi megteremtette a folyamköz egyik legerősebb és legtekintélyesebb államát, Babilont. Az amoritáknak sikerült hatalmukat Babilonban több évszázadra megszilárdítaniuk, bár közben kelet felől a kassziták, északról pedig a lótenyésztésben kiváló mitanniak nyomultak be Mezopotámiába. A hatalmi viszonyokat gyökeresen átformáló változás mégiscsak az i.e. 13. században következett be, amikor az akkád és hurrita törzsek összeolvadásából keletkezett asszír nép jól felfegyverkezett hadserege leigázta a környező népeket. Több mint félezer évig állt fenn az asszír birodalom, sorsa azonban az i.e. 7. század vége táján ugyancsak beteljesedett; a médek még királyi székvárosát. Nivivét is romhalmazzá tették. Ám ekkor már emelkedőben volt a perzsák napja. Száz év sem telt el Ninive pusztulása után, és Mezopotámiába győzelmes hódítóként bevonultak a perzsák.

Mindezeknek a népeknek és a folyamköz környékén lakó szomszédaiknak szellemi örökségét ékírásos emlékek őrizték meg számunkra.«

Eridu, a sumérok metropolisa időszámításunk előtt 6500 körül keletkezett az Eufrátesz és a Tigris akkori deltáján. A folyamköz legdélibb részén fölépült Eridu a műveltség, a közgazdaság és a vallási élet központja volt. Itt összpontosult a sumér öntudat féktelen életképessége, és századokon át alakította életének meghatározott formáit. Ahogy az Égei-tenger szigetvilágának a kultúrája előfutárja volt a görög

25