Horváth Károly: Vőfélykönyv Zalából és Mura-vidékről (Zalaegerszeg, 1994)

Bevezető

tartok tőle, hogy ugyanaz a sors várna rá, mint az előzőkre, jónéhány kéziratomra, maradna a fiókomban. Ez a kevés szabad időmet és energiámat is lekötné egy időre, és sem az itt élők, sem a tudomány ilyen formában hasznát nem venné. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy a lakodalomhoz kapcsolódó verseket, rigmusokat, köszöntőket, hujjogatókat szedem csokorba, s igyekszem ezeket közreadni.

Felvetődhet a kérdés, miért éppen ezt választottam? Közvetlen oka az volt, hogy az utóbbi egy-két évben többen kérték el tőlem a korábbi kéziratomat, hogy verseket írjanak ki belőle. Ebből arra következtettem, hogy női az érdeklődés a régi rigmusok iránt. Késztetett az is, hogy az utóbbi évek gyűjtéseinél nagyon sok romlott, torz változatot találtam (rossz a verssorok rímelése; egyes soroknál nagyon kevertek a szótagszámok; keverednek az egyes alkalmakra szóló rigmusok, sőt nagyon sok helyen eltűnik a vers, prózává egyszerűsödik, csak egy-egy szóból lehet következtetni a régi versformára). Nos, ha ezek kerülnek vissza a nép közé, úgy csak további romlás várható, ugyanakkor sok szép vers, amit e tájon gyűjtöttem, a fiókomban lapul.

Szerencsére, még rigmusok, köszöntők hallhatók a mostani lakodalmak nagy részében —hujjogatás már nagyon ritkán —> tehát úgy érzem, ha most kézbe lehetne adni egy válogatott anyagot az itt élőknek, a fiataloknak, a romlást meg lehetne állítani. Adatközlőimtől tudom, hogy az egy-egy lakodalomra felkért vőfélyek (népnyelvben: vőfények), nászok, akiktől kérik is e hagyomány bemutatását, nem kevés idejük megy rá ezek felkutatására. Sokan ilyenkor az egyszerűbb utat választják, régi vőfélyektől írják le, s kinek jobb, kinek rosszabb variációt

5