Horváth Károly: Vőfélykönyv Zalából és Mura-vidékről (Zalaegerszeg, 1994)

III. Vacsora

Igyanak bőséggel, nehogy megfölösödjön,

Ne adj Isten, még a fia újra nősüljön.

Töltsék tele a poharat, igyunk az új párra, Boldogságukra és az öt, hat apróságra!

3. Adjon az Isten mindnyájuknak jó zamatú, fehér színű, tőkéből termett sok bort!

Dicsérlek is, szidlak is te jóízű lőre,

Tudod, az este is leültettél a pince fenekére.

Csak az Isten tudja, mi lelte a lábam,

Nem akart megbími, csak a földet kereste a hátam. Húztál, vontál, lökdöstél, taszigáltál,

Az árokban kutyákkal nyalogattattál.

Máskülönben jóban vagyok ám vele,

Mert igazi szőlőtőkének a leve.

Kapafokkal kocogtatott, ollóval kanyargatott, Permetlével lepriccelt,

Berregő nyavalyával körbejárt,

Cukorral megkeresztelt áldott jó lőre.

Azt mondják, ez a bor:

Pincébe csalogató, asszony szomorító,

Ruha rongyosító, elme háborító,

Bugyelláris laposító, árokba taszigáló,

Anyós haragító.

Ej, te bor, bor, hát szabad ezt tenni?

Emberrel, asszonnyal ilyet cselekedni?

Gyerünk elő a katona regulával!

Parancs az parancs. Irány jobbra, balra!

Mars az áristomba!

4. Vígad az asszony, nem pörget most orsót,

A kezében látok egy tele boroskorsót.

58