Szomi Pál: Így kezdődött (Lendva, 2000)
Itt a nyár!
ITT A NYÁR ! Hajdárék a mi utcánkban laktak egy régi házban. Az apa, az öreg Hajdár valamikor rendőr volt. Most nyugdíjas. Felesége otthon volt állásban: tizenkét gyerekét nevelte. A legidősebb a háború idején fejezte be az elemit. Most Zágrábban hordár. A többi tizenegy kisebb: hét iskolaköteles, négy meg együtt jár a háztáji jószágokkal, a tyúkokkal és egy göthös malaccal. Az iskolakötelesek közül egy sem volt negyedikes. Leginkább párosával jártak ugyanabba az osztályba, így a tanszert is megosztották. A felnőttek közül senki sem szerette, ha a Hajdár-gyerekekkel pajtáskodunk. Mert azok vagy mindig hoztak vagy pedig elvittek valamit. Leginkább ragályos gyermekbetegséget hoztak, vinni meg azt vitték el, ami a kezükbe került hazainduláskor. Sokszor elhangzott a javaslat, hogy ellenőrizni kell őket jövetelkor és elmenéskor. De az apák az egyszerűbb megoldást választották, mondván: „Nem kell velük keveredni, akkor nem jönnek el hozzánk.” Az ötéves kis Jóska volt a legélelmesebb, vagy ahogy a felnőttek mondták, a legfigurásabb. Malackodó rigmusokat tudott szavalni, s olyankor nem szégyenlette az emberek orra alá tolni az üres tenyerét sem. Adtak neki bele mindig valamit. Egy „keresethez” tizenhármán - nehéz megvárni az elsejét, még akkor is, ha az apa nyugdíjas létére éjjeüőrséget vállalt a bankban. Röviden: minden ennivaló kulcs alatt 43
