Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)
Igaz történetek
akkori lehetőségek mellett néhány ezer litert évente. Különösen a jó minőségű vörös boruk volt széles körben ismert, amely a Lendvahegy déli lejtőjén, a Cserhegyen termett. Jól ismert volt a szőlőjük területe is, hiszen azon át közelítettünk (engedély nélkül) a hegyhátra, mikor gombát szedni mentünk a hegy erdőibe. A lendvaiak nagy előszeretettel jártak fel a pintösbe (házi bormérés, ahol akkor nem literben, hanem pintes üvegben mérték a bort). Szívesen látott vendég volt ott mindenki. Akadt köztük még muraszombati is. A vendégek jól érezték magukat, hisz Anus néni csengő hanggyáve, szellemösségive eszórakosztatta őket. Mindig kügyött a besziggyive. Pista bácsi pedig kihasználta a kedvező légkört, szorgalmasan hordta a bort és marasztalta a vendégeket, akik a végén haza is ellefógtettek néhány pinttel a vörösből. A néni arról is gondoskodott, hogy a távozó vendég még visszatérjen. Ennek kitalálta a szlogenjét, amely így szólt: „Ki Szomini borát issza, szive vágyik vissza!” Magam is hallottam a mondást. Pista bácsit még látom emlékeimben, amint már előrehaladott korában a hegyről lefelé botozott a házunk előtti úton. Visszafelé, felfelé, hátán botra akasztott cekkerben cipelt néhány üveg ásványvizet, vagy ahogy mondtuk, savanyúvizet, szalámit és valami cigarettát, biztosítékul a vendégei számára. (Szabó Mária, Lendvahegy) A bdsku A néni a szomszédasszonyához irányított (indult) látogatóba. Azért, hogy közelítsen, a gyalogúton akart hozzá menni, amely a szomszédék területén át vezetett. A terület sövénykerí-79
