Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)

Igaz történetek

szert a megélhetéshez. Amikor a hiányt nem tudta áthidalni, eljárt kéregetni. Nemcsak a faluban házalt körül, hanem a kör­nyékbeli falvakban is. Nagyméretű, vászonnal bélelt, ken jeles rogoszcékkérre (gyékényszatyorral) a karán, házru házra járt. Né­hol megkínálták főtt étellel, sőt innivalóval (borral vagy jábusnicáve, azaz almaborral is). Történt aztán egy alkalommal, hogy az egyik faluban meg­esteledett. Ezért kérte az éppen meglátogatott gazdát, hogy vi­gye haza őt a szekerével. A gazda vonakodott befogni a teheneit és Miskát későeste hazaszállítani. Erre Miska fenyegetőzni kez­dett, hogy: „Majd megláttyo, mi léssz, ha nem visz haza”. A gazda megijedt és jobbnak látta, ha Miskát hazaszállítja. Szerencsésen meg is érkeztek. Amikor a gazda megkérdezte tőle: „Hát Miska, mast mondd meg igazán, mégis mi lett róna, ha haza nem szállítóiak?” Erre Miska bölcsen megfelelt: „Mi, mi, hát akko hazajöttem róna gyalog”. (Skrilec Pisti, Hdrmasmalom, Vidaná (Simbali) Margit, Pctesbdza, Doma Erzsébet, Lénává.) Rozi néni pálinkája Rozi néni ájtatos asszony volt. Most is a templomból tartott hazafelé. Útja a régi Kancsal vendéglő előtt, a Takács- féle kúttal szemben vezetett, ahová nem most tévedt be első ízben. Jól ismer­te a járást, hisz asszony létére ott már párszé (jó néhányszor, több­ször) fóöntött a garatra. Azt ugyan nem állítom, hogy le is itta vol­na magát, az azonban igaz, hogy amint benyitott, máris kérte: 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom