Szabó Mária: Magyar nyelvi régiségek Lendvavidékről (Lendva, 2002)

Pályamunka

pig is. Az elköszönés mindig az Isten velik volt.

A munkásnők Lendván már a XX. század 30-as éveiben szervuszt vagy szerbuszt köszöntek egymásnak. Úgyszintén szokássá vált, hogy a legények egymás közt és a nagylányoknak is szervuszt vagy szerbuszt köszöntek.

Régen a felnőttek közül sokan lenézték a parasztokat, ha nem is mondták a szemükbe. Jelzők: paraszt, bugris paraszt, gatyás paraszt... Ugyanúgy lenézték, megvetették a faluban is a gazdagok a szegényeket, a napszámosokat, akiket kódisoknak neveztek. Nagyon elkülönült a ruhájuk, bútoruk, házuk, tartásuk. A legkiélezettebb helyzetek a házasság körüli bonyodalmak voltak, vagy veszekedés esetén hullottak lekicsinylő szavak velük szemben. Nem mindig éppen a szemükbe mondva.

Cifra szavak, szitkozódások különböző perpatvarokban hangzottak el. Volt eset, hogy a dolog a bíróságig fajult (családokban, szomszédok közt egyaránt). Akit nem érintett az ügy, nem sokat hederített rá.

Voltak felnőttek, főképpen fiatal ficsúrok, akik megszokásból vagy hencegésből trágár, szitkozódó, durva, káromkodó szavakat használtak, amelyeket a gyerekek is megtanultak. Ritkán akadt olyan felnőtt, aki leszidta volna az ilyen fiatalokat. Néhány példa a szitkokra, ami asszonyi „érdemnek” is számított: a (rák) rosseb ügyön meg a nyavala törgyön fő, a fényé ügyön még a ménkű üssön belid, a kórság üssön kü, a ménkű vággyon agyon, a boldogságát, az istraméntomát, az isturiáját, az. istáluját stb. A durvábbakat már nem írom le. A kisebbeknek ijesztésül kutyafáját mondtak.

A szülők szófogadásra és tiszteletadásra neveltek bennün-20