Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
ím, - a hűs udvar téglakocka vörösén előbb meglapul, majd óvatosan, ágra-bogra oszolva előrenyomul a szappanosvíz, de megtorpan s kis kék fején hol ott; hol itt, szinte meglátni láthatatlan, reszkető, apró csápjait, amint az akadályt leméri. Fel-alá futkos, mint a rab. A szappanosvizet eléri a halál és továbbhalad. Most meg rázza habos sörényét szinte reszket, mint ideges állatok bőre. Sárga fény ég zöld-kék testén, melyet az est hamvas ujjával nem talál már. Nem lesz. De amig ott remeg, semmicske borzongása átjár, - az én furakvó lelkemet is megrezgeti vergődése, én is szállnék s szállna az ág, a ház, a szalma, felhő és e sok egymáshoz kötött világ! A szappanosvíz oldott szappanéban talán József Áron szappanfőző segéd nyugtalan lelke rezeg, a víz szennye talán Pőcze Borbála, a néhai mosónő nyomait őrzi, maga a szappanosvíz pedig ennek a két alktóelemnek, a szappannak és a szennynek a folyékony elegye: József Attila, aki a téglakockák alkotta „mederágakban” nyomul előre (próbál betömi „tiszta szívvel”) ebbe a (F/ferenc)városi, mesterséges partok (martok) övezte tartományba mint habos-élet-szenny-víz... Ebben a szappanosvízben nemcsak a „fürdővízzel kiöntött gyerekek)” úszkálnak József Attilával, hanem a szenny is, amit a mostoha sorsú mosónő mosott ki a város és a világ szennyeséből... Ezúttal tehát nem a Don, a Volga, a Duna, a Szinva-patak, a Sió stb., de ez a téglakötéshézag alkotta érrendszer modellezi a f(F)öld vér(víz)keringését, a maga szappanos vizével, amely mint „ipari víz” hetven évvel József Attila halála után (ma van 2007. április 11.) gyakorlatilag minden partot is elmos... Az egymáshoz kötött szivárványszínű szappanbuborékok pedig, mint megannyi mindenségek: szép-tiszta-lég-szennyeződések szállnak a magasba (kapcsolódnak be az univerzum körforgásának folyamatába), valamennyi külön világot alkot, mint József Attila... Korunk egyik legkiválóbb kozmológusa, John D. Barrow A világegyetem eredete című könyvében arról ír, hogy a világegyetem születésekor annak tartományaiban különböző mértékű volt a felfúvódás: „Csak az eléggé felfúvódó cellák (értsd: szappanbuborékok - H. I.) képesek legalább kilenc milliárd fényév kitelj edésü világegyetemeket létrehozni, 379
