Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
is képviseli (annak követe), logikusnak tűnik (legalábbis a mítoszok logikája ezt diktálja) ez a „papi kaszton” belüli, de Istentől-Krisztustól sem távoli párkeresés, párra lelés... József Attila vonzódása, szimpátiája a románsághoz, a román nyelvhez (különben nem beszélt románul) apja (bizonyos fokú) román voltából eredően a formális pszichológia szerint teljesen érthető, természetes, és (mint látjuk) ezúttal is tetten érhető. Elképzelhető, hogy József Attilában voltak, lehettek olyan, a nemzeti identitásra vonatkozó nyitott, megválaszolatlan kérdések, amelyek lelki konfliktusokat (nemzeti identitászavar?) okozhattak úgy a fiúban, mint az érett férfiban. A magyar nemzet iránt érzett elkötelezettsége, küldetésérzése, a magyarság sorsának mindenkori számontartása, a hun Attilával való azonosulás stb. feltételezhetően szembe került (kerülhetett) egyes alkalmakkor (pl. Erdély Romániához való csatolása stb.) azzal, hogy apai ágon maga is román származású volt. A mitikus József Attilát viszont a jelek szerint nem foglalkoztatta sem apja, sem a maga románsága, annál fontosabb lehetett viszont a görögkeleti vallás, noha (mint tudjuk) József Attila nem gyakorolta, tételesen sem ennek, sem más vallásnak nem volt aktív részese. Nyilvánvaló, hogy a görögkeleti vallás is egyfajta vállalt József Aron-i öröksége volt József Attilának, amelyet élete végéig őrzött magában, és amelyet az 1937-ben írt Curriculum vitae ben is fontosnak tart megemlíteni. Hogy József Attila archetípusi énje miként kapcsolódik közvetlenül vagy közvetve Közelés Távol-Kelethez, vagyis a költő „keletről-jöttségét” (Csontváry és Bartók „keletről eredő barbárságával” együtt) korábban már kifejtettük. Ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, hogy van-e, lehet-e valamiféle kapcsolata, köze a mitikus József Attilának a görögökhöz, a görögséghez, a görög ethoszhoz (bölcselethez)... Egy levélből idézünk részleteket, amelyet József Attila írt Vágó Mártának, 1928. október 10-én. „Földecském, kicsim, aranyom (...) Nyüzsög a boldogság bennem a napfény se fér be tőle, lecsurog szakállam fonatán a lábaimra. Kalapom, repülj a mennybe (...) Édes szerelem, az ember egyszerre él az életben és az örökkévalóságban, és ha ezt tudja, akkor könnyen választhat, azazhogy azonnal rátalál az 357
